Kórházunkban köszöntötték a mentősöket
Május 10. a mentők napja, emlékezve arra, hogy 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, 1948-ban pedig ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. A közép-dunántúli régió mentőseinek szerdán délelőtt Veszprémben mondtak köszönetet. Az ünnepi értekezletnek a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc kórház adott otthont, ezzel is jelképezve kórházunk és mentők szoros és eredményes együttműködését a betegellátásért.
A Csillag teremben tartott ünnepségen dr. Jászkuti Ákos regionális orvosigazgató üdvözölte kollégáit, beszédében hangsúlyozva, hogy a mentősök minden nap azért dolgoznak, hogy szolgálják bajbajutott embertársaikat. Elmondta, ma 18 ezer bajtárssal az ország legnagyobb egészségügyi szolgáltatója a Mentők, mely a mentésen kívül kórházak közötti betegszállítást, a kiemelt rendezvények egészségügyi biztosítását és orvosi ügyeletet teljesít.
Úgy fogalmazott, nemcsak tudás és szakértelem, de bátorság, empátia, elhivatottság is van a mentősökben. Ezek az erények szükségesek ahhoz, hogy minden nap helyt tudjanak állni és ettől a közös gondolkodástól, közös értékektől lesznek a mentősök egyedülálló bajtársi közösség. Az igazgató köszöntőjében felidézte az 1887 óta eltelt időszak roppant technikai fejlődését, majd hangsúlyozta, a technika és az AI eddig és ezután sem tudja pótolni a humánumot, a gyors, mindent mérlegelő és körültekintő, felelősségteljes döntést és cselekvést: a mentődolgozót, a bajtársat.
A regionális igazgató köszönetet mondott munkatársainak és a köszönet hangján szólt a jelenlévőkhöz dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is. Emlékeztetett, az az országos szervezettség, mely 1948-ban létrejött az Országos Mentőszolgálattal, azóta sem található meg máshol a világon, azóta is példa számos nemzet számára. Mint mondta, a Veszprém vármegye az egyik legszervezettebb, legkitartóbb és legjobb ellátást nyújtó vármegye.
A főigazgató felidézte, tavaly Veszprém vármegyében több mint 45 ezer mentési feladatot láttak el és közel ugyanennyi ügyeleti feladatuk is volt a bajtársaknak, ami jól mutatja, hogy mekkora az a segítség és elhivatottság, amit a mentők tesznek a betegekért.
Mind a regionális igazgató, mind a főigazgató elismeréssel szólt kórházunk és a mentők közötti jó kapcsolatról és az egymás tevékenységét segítő munkáról.
Az ünnepségen a mentők munkáját méltatta Varga Tamás, Veszprém alpolgármestere, aki az Év Veszprémi Mentőse díjat is átadta, majd Ovádi Péter országgyűlési képviselő fejezte ki köszönetét a bajtársak mindennapi áldozatos tevékenységéért.
Az eseményen adták át a főigazgatói, regionális igazgatói kitüntetéseket, valamint kiemelt mentődolgozó díjakat és balesetmentes közlekedés díjakat, melynek keretében közel ötven munkatárs részesült elismerésben. Gratulálunk a kitüntetetteknek és köszönet minden bajtársnak elkötelezett munkájáért!