A KÓRHÁZ TÖRTÉNETE

Magyarországon a XIX. század első évtizedeiben indult meg a kórházak alapítása, fejlődése. Többnyire 10-20 ágyas betegotthonok épültek alapítványokból és szervezett gyűjtés útján közadakozásokból. Az ispotály általános jótékonysági intézmény, egyúttal szegényház és öregek otthona volt.A XIX. században, mint szerte az országban, így Veszprém városában is szükségesnek tartottak bizonyos mértékű gondoskodást az elesettekről, a koldusbotra jutottakról. E célból 1805-ben 350 forintért megvásárolták a Cigánydobon a pásztorház melletti üres házat, amely Koczkás Istvánné tulajdona volt. Közben gyűjtéseket is rendeztek a lakosság körében és a befolyt összeget a Lázár-ház alapítására könyvelték el. Az épület kijavítása után határoztak a városatyák, hogy az épületben “elhelyezhetők ollyas magányos polgári vagy hadi személyek, akik máshonnan segítséget nem nyerhetnek”. A hamarosan megtelt 8 ágyas Lázár-ház gondozottjait a lakosság jobb módú rétege élelmezte.

Trauer József akkori városbíró, majd gondviselő úgy látta, a Lázár-házat bővíteni kell, de nem a meglévő épület hozzátoldásával, hanem új betegház felépítése által. Az 1816. március 30-án tartott városi tanácsülésen Treuer József városbíró és Kolosváry Sándor plébános javaslatot tettek arra, hogy a Cigány-dombon a szegények elhelyezésére szolgáló Lázár-ház mellett egy nagyobb ház építtessék.

Az építkezést 1817. áprilisában kezdték meg, és 12 év múlva 1829. ápr. 3-án fejezték be, 19000 forint 5 és fél krajcár költséggel. Az építkezés folyamán számtalan egyházi és világi személy tett több ezer forintos alapítványt. Az alapítványi pénz bevételének csak a kamatját használhatták fel, a tőke mindig megmaradt. Az építkezés kezdetétől hagyománnyá vált, hogy a hangversenyek, báli rendezvények jövedelmét felajánlották a betegház javára. A gyűjtésben élen jártak a veszprémi céhek mesterei mind anyagiakban, mind munkával.

A tervek szerint az új ispotály hossza 19 öl (kb. 38 m), szélessége pedig 8 öl (kb. 16 m), középen végig folyosóval ellátva, kétoldalt szobákkal. A természetes világítás a folyosó két végén történt. Az épület alatt pince volt, földfeletti részén emelet, melynek csak főfalai álltak tetőzettel. Egyenlõre csak a földszinti részt rendezték be, mert ennyire volt pénz. A város központjából, a mai Szabadság tértől a kórházhoz vezető utat a megyei börtön rabjaival csináltatták meg.

A veszprémi kórház működése

Az intézet 1829. szeptember 26-án kezdte meg működését, 12 ággyal. E napon állt munkába Tiringer Ignác sebész, évi 300 forint fizetéssel és a szükséges tűzifa biztosításával. Az intézmény irányítási teendőit Puchly Ignác megyei főorvos látta el. A városnak az intézményre nem volt gondja, az fenntartotta magát az alapítványi kamatokból.

Az 1842. ápr. 22.-i tanácsi ülésen a nemesi deputáció kifogásolta a Polgári Betegház cím használatát, sokallták a seborvos évi 350 forintos fizetését, javasolták továbbá az épület eladását, vagy kisebb épületre cserélését. Ettől az időponttól az intézmény a Városi Betegház címet viselte.

1843-ban az emeleti részben is sor került a betegszobák kialakítására és a felső szint elkészülte után a kórházi részleg felköltözött az emeletre. A földszinti részt 1844-től Jovanovics Tódor kereskedőnek magtár céljára, 1848. jún. 1-tõl pedig a honvédségnek adták bérbe évi 300 forintért a beteg honvédek számára.

1854. aug. 15-én a Paulai Szent Vince-rend gráci anyaegyházától 14 apáca érkezett városunkba, közülük 7 nővért kórházi munkára osztottak be. Az ápolási teendők mellett átvették a konyha vezetését is és ők főztek mind a betegeknek, mind a Lázár-házi gondozottaknak. Mivel hely volt bőven, a lázárháziakat is a kórházi épületben helyezték el; a földszintre a férfiakat, az emeletre a nőket.

1863-1881 között dr. Pillitz Benő, vármegyei tisztifőorvos vezette az intézetet, aki a kórház 50. évfordulójára az intézményt az akkori kor színvonalán álló, jó hírű intézetté fejlesztette, az ágyak számát 42-re emelte. Pillitz Benő, a kor egyik legnevesebb botanikusa volt, Veszprém megye flórája című könyvét ma is alapműnek tekintik.

1882-ben két agilis orvos lépett a városi kórház szolgálatába: dr. Kerényi Károly tisztifőorvos, 48-as honvéd, és ifj. Csolnoky Ferenc sebész tudor.

E két orvos több jelentős értékű javaslatot tett, többek között egy önálló járványkórház felállítására vonatkozóan. (Csak 1914-ben valósult meg a Sintés dombon.) Dr. Kerényi nem ok nélkül, de állandóan szorgalmazta egy Orvosszövetség megalakítását, Csolnoky pedig igen jelentős közéleti szereplő lett. Elsősorban egy szegényház létesítését szorgalmazta, hogy a munkaképtelen, de egyébként egészséges öregeket megkímélje a vérfertőzés. Terve csak 1890-ben sikerült, ekkor épült meg a Pápai út elején a 46 férőhelyes szegényház.

A kiegyezés utáni időszakban nemcsak Budapesten, de itt Veszprémben is megélénkült a társadalmi, gazdasági fejlődés. A század végi években fektették le a közegészségügyi berendezések – a víz és csatornahálózat – alapjait. A kórház területén is kiépítették a vízvezeték rendszert, erre kényszerítette a városatyákat az 1893. április 13-14-i hatalmas tűzvész, amikor mintegy 150 lakás leégett.

Jóhírű orvosainkon keresztül megnőtt a bizalom a kórházi ápolás iránt olyannyira, hogy a belügyminisztérium a Veszprém városi magánkórházat 1899. január 1-től nyilvános jelleggel ruházta fel. Ezt követően február 23-tól dr. Csolnoky Ferencet nevezték ki a kórház igazgató főorvosának. Ettől az időponttól egy kézben összpontosul a szakmai és gazdasági vezetés. Az ágyak száma 60-ra emelkedett. (Az előző igazgató, Szili Horváth Pál gyógyszerész volt.)

1902-ben a városi közgyűlés elrendelte egy 20 ágyas fertőző pavilon megépítését, oly formában, hogy abban bábaképző intézet is elhelyezhető legyen. Van ennek a közgyűlésnek egy érdekes pontja is, éspedig az, hogy az Országos Vöröskereszt Egylet felajánlott 3000 koronát az építkezéshez, ha háború esetén 50 sebesült katona ellátását elvállalják. (Már 10 évvel korábban számítottak a Balkánon háborúra.)

Az alapok ásásakor 1902. szeptember 14-én ünnepélyes keretek között egy hosszú szövegű okmányt írtak alá mind a püspök, mind a város közéleti vezetői, a kórház orvosai, s ezt egy bádogdobozba elhelyezve beépítették az alapfalba. Hogy melyik részébe, arról nem szól a tudósítás. 1904. szeptember 21.-én az új pavilon elkészültekor ez épület sebészeti osztályként nyílt meg 30 ággyal. Ettől az időponttól már egyértelműen két osztállyal működött a kórház: belgyógyászat a régi ispotály épületében, sebészet az új pavilonban. Az ágyak száma 90-re emelkedett. Még az 1907-es szabályzat szerint is csak egyetlen főorvos volt Csolnoky Ferenc 2400 korona fizetéssel, a másodorvos, mely később osztályorvos elnevezést kapott Pillitz Pál 1700 korona fizetéssel és egy segédorvos, név nélkül 1500 korona fizetéssel.

A sebészeti épület építésével egyidőben egy alkalmi vétel útján Csolnoky Ferenc javaslatára megvásárolták a szomszédban lévő, un. Velty-féle házakat. Komoly erőfeszítéseket kívánó átrendezések után a nyugati Velty épületben elhelyezték a mosodát, felette a konyhát és az ebédlőt, a keleti épületben személyzeti lakás és kápolna nyert elhelyezést. Ezek lebontása 1960-ban történt meg, amikor elkezdték építeni a jelenlegi “A” jelű épületet.

1912-ben bevezették az elektromos áramot, addig petróleumlámpa mellett dolgoztak. A különféle átrendezések során az ágyak számát 150-re növelték.

Ekkorra már minden épület felújításra szorult, a költségvetés szerint ez 307000 forintba került volna. Ekkor Csolnoky Ferenc azt javasolta, hogy ilyen hatalmas összegből inkább építsenek egy új kórházat a Jutasi úton, a Horváth-féle Kert helyén. Kivitelezésére már csak azért sem kerülhetett sor, mert időközben kitört az első világháború.

Az első világháború

A háború idején nemcsak a városi kórház fogadott sebesülteket – ahol 60 sebesült számára volt hely biztosítva – de tábori kórházakat hoztak létre a Kereskedelmi Iskolában (Budapesti út), az Angolkisasszonyok zárdájában, az Irgalmasok zárdájában, és a papi szemináriumban a várban. A 4 évig tartó világháború során minden orvosi munkát két orvos, Csolnoky Ferenc és Pillitz Pál látott el, mivel a harmadik Wallner Emilt bevonultatták hadikórházi szolgálatra. E két derék orvos sok munkája közepette még arra is szakított időt , hogy vöröskeresztes tanfolyamokat tartson. E téren segítséget nyújtott Séhdorfi Miksa járási orvos.

1914. október 14-én engedélyt kapott a kórházigazgató röntgenkészülék vásárlására, hogy “a testben maradt sebesítő golyónak helyét könnyebben megtalálják.”

1928. június 26-án széles látókörű, elképzelésekben gazdag, magasan kvalifikált orvos került az igazgató-főorvosi székbe, dr. Wallner Emil személyében. Ebben az időben, Veszprém és környékén is megindult a különféle ipari üzemek létesítése. Mind biztosítottak, mind a fizetőképes lakosság számának emelkedése szükségessé tette a kórházi ágyszám növelését. A város képviselőtestülete a Spayer bankháztól vett fel kölcsönt, a megye törvényhatósága pedig 150000 pengő kölcsönt helyezett kilátásba a kórház kibővítéséhez. Ekkor újból szóba került a Jutasi út nyugati oldalán történő kórházépítés gondolata, de a megye nem engedélyezte, csak a jelenlegi helyén, ti. a Cigánydombon. Dr. Wallner Emil kórházigazgató elképzeléseinek megfelelően épült fel a kórház keleti sarkában a földszintes fertőző pavilon (amely 1978-ig működött), a déli részben a háromszintes, műtővel is ellátott emeletén, sebészeti földszintjén tüdőbeteg osztályt is magába foglaló épület.

Ekkor lett a szülészeti osztály vezetője dr. Steiner Andor, a sebészeti osztály vezetője dr. Czukrász Aladár, míg a régi épületben a belgyógyászat és a fertőző osztály vezetője dr. Wallner Emil. A három osztályvezető főorvosi állás mellett volt egy bejáró szakorvos is, dr. Smilovits Imre, aki a röntgen-labor vizsgálatokat végezte havi 100 pengőért. A diagnosztikus eszközök fejlődése, bonyolult gépi berendezések bevezetése a diagnosztikába és a terápiába, a sebészet és a szülészet fellendítésében is minden biztosítva volt, és a veszprémi kórház egy felkapott, jóhírű kórház hírében állt.

A második világháború

Ezután jött a második világháború. Ismét szükségessé vált a sebészet bővítése. Az 1904-ben készült épületre emeletet húztak fel, mely egy függőhídszerű folyosóval összeköttetésbe került a sebészeti műtővel. (Tréfásan a Sóhajok hídjának nevezték.)

Amikor 1944. március 19-én Hitler csapatai megszállták Magyarországot, elrendelték a zsidó vallású, de magyar állampolgárságú személyek számára a sárga csillag viselését, majd júniusban a gettóba zárásukat. Elvitték dr. Steiner Andort, dr. Smilovits Imrét, dr. Székely Sándor pedig a saját elmondása szerint illegalitásba vonult.

Fenti orvosok deportálásától eltekintve, a háborús események a kórházat is igen érzékenyen érintették. Dr. Wallner 69 éves korában 1944. október 1-tõl igazgatói állásáról lemondott, mert ilyen körülmények között nem vállalta a kórház vezetését. Utódja Czukrász Aladár lett.

1944. december 23-án súlyos bombatalálatot kapott a szülészeti osztály és a férfi sebészet. A frissen műtött betegek mind a romok alatt maradtak. A front ideérkeztével március 19-én megkezdődött a kórház betegeinek leköltöztetése a Magyar Nemzeti Bank Jókai Mór utcai óvóhelyére, de jármű hiányában rendkívül lassan tudták végrehajtani. Majd március 21-én telitalálatot kapott a főépület (ispotály), mely magában foglalta a belgyógyászatot, a laboratóriumot, a vizsgálókat, a mandzártban pedig a személyzeti lakásokat. Telitalálatot kapott a Lázár-ház is, mely igazgatói és tisztviselői irodákból, raktárhelyiségből és irattárból állt. Ekkor semmisült meg a kórházra vonatkozó összes iratanyag, mely még 1848-as kórlapot is őrzött. (“Lőtt seb a segge partján.”)

A még megmaradt betegeket Berczeli Anna irgalmas nővér és még egy társa (a kísérők változtak) egy négykerekű taligán hordta le a Bank óvóhelyére. Egyszerre négy beteget tudtak lehúzni a taligán, de délután már nem mehettek vissza a kórházba, mert utolsó rakományukkal kijőve a főkapun, látták, hogy a temető melletti kapun már jöttek a szovjet katonák. Az óvóhelyre ment le a kelet-magyarországi menekültek egy része, és a veszprémiek jelentős része, kb. 4000 ember zsúfolódott össze, ahol biztonságban voltak a bombázás ellen, de biztosítva volt az áramforrás és a vízellátás. Az első szovjet katonákkal Pankov dr. értett szót, vállalva a sebesültjeik ápolását. Csak egy évtized elteltével tudtam meg, miért nem látták dr. Czukrászt egy pár napig. Egy szovjet tiszt sebesült szovjet katonanőt hozott be, Czukrász fõorvos éppen egy magyar sebesülttel volt elfoglalva. Mivel nem vállalta el soron kívül a szovjet lány műtétjét, a tiszt a pisztolya agyával fejbe verte, a vér elborította, ezért pár napig kénytelen volt maga is betegeskedni. (Titz Imre, kórházi fűtő elbeszélése.)

A városi kórházban szovjet tábori kórházat rendeztek be, azért 1945. április 15-én a városi kórház a betegeket és a személyzetet az Irgalmas Nővérek Ranolder Intézetébe költöztették át. 1945 nyarán járvány tört ki a lakosság körében, nemcsak a nagy szegénység és tisztálkodási problémák miatt, de a nyugatról jövők is hozták magukkal a ruhatetűt. Tífusz és vérhas következtében sok ember meghalt. Dr. Kopasz Ernő a volt ipari tanonciskolát rendezte be 85 ággyal a fertőző betegek részére, ahol elkülönítette őket a többi nem fertőző betegtől. Haidekker Nándor városi tisztiorvos elrendelte a védőoltást, és kb. 14000 embert oltottak be dr. Koháry József és dr. Szakál Károly körzeti orvosok irányításával. A munkában minden orvos részt vett. Mivel kötöző anyaguk nem volt, a szovjetek által kidobott pólyákat szedték össze a temetőben és a ligetben, azt kifőzték, sterilizálták, és újból felhasználták. Élelmezésükről Hubinszky Ilona (Digna nővér) gondoskodott, aki szlovák nyelvtudása révén szerzett a szovjetektõl két lovat és kocsit, s azzal járt koldulni az enyingi járásba. Segítséget nyújtott e téren Barnag, Mencshely, stb. népe is.

1946. június 16-án váratlanul visszaköltözhettek régi helyükre, ahol addig a szovjet tábori kórház működött. A szemét és piszok (emberi ürülék) elképesztő volt. Mindent kiseperve és mésszel fertőtlenítve foglalták el az épületeket, már ami megmaradt. Hihetetlen nehéz körülmények között éltek és gyógyítottak, hisz a gyógyszer és élelmiszerhiányon kívül olyan infláció tombolt, amilyenre még nem volt példa. (Ágyak száma: 1840)

1946-ban tetézte a bajt az is, hogy “B” listázták a közalkalmazottak egy jelentős részét, így dr. Czukrász Aladár sebészfőorvost (1944. okt. 1-tõl megbízott igazgató főorvos volt) valamint segédorvosát dr. Kopasz Ernőnét. A kórház sebészorvosok nélkül marad. Úgy gondolták, majd Zircről heti két alkalommal bejár operálni dr. Lux Sándor sebész főorvos. Ily naiv elgondolás ellen dr. Mózes Gyula szakszervezeti elnök ás dr. Demielisz Ernő szakszervezeti titkár erélyesen tiltakoztak. Közben dr. Penkov Iván a szekszárdi kórházban megszerezte a sebész szakorvosi képesítést, így az üres állást vele töltötték be, s vezette a sebészetet évtizedekig.

1947-ben ismét felmerült egy új 400 ágyas kórház építésének a gondolata a VTC pálya mellett. Olcsóbbnak találták azonban lebontani a régi ispotály épület falait, toldoztak-foldoztak, de új kórház nem épült.

1950-ben a városi kórházat átminősítették megyei kórházzá, új címe “Veszprém Megyei Tanács Kórháza Veszprém” lett. Az összes orvosi rendelőt államosították, majd a Megyei Szakrendelő felügyelete alá vonták. Később ezt is a megyei kórházhoz integrálták.

1950-ben eltávolították a kórházból az irgalmas nővéreket, összesen 11 főt, akik Balatonalmádiba mentek az akkor még meglévő rendházukba. Dr. Steiner Andor főigazgató-főorvos ezen a napon nem ment be a kórházba dolgozni, hisz legmegbízhatóbb és legönfeláldozóbb munkatársait veszítette el.

1956-os forradalom idején a betegeket lehordták a szülészeti épület alagsorába, elhalálozás nem történt. November 4-én egy szovjet különítmény fegyvert keresve átkutatta a kórházat, de nem találtak. A forradalom leverése után dr. Galáct Lajos igazgató főorvost leváltották, majd rendelőintézeti onkológusként dolgozott. Helyére dr. Koltai Vilmos volt franciaországi partizánt nevezték ki a kórház élére, betegosztályt azonban nem vezetett.

A kórház osztályai ezekben az években zsúfoltak voltak. Bár megyei kórház volt a neve, de hiányzott az onkológiai, az urológiai, a traumatológiai, a bőr- és idegosztály, és egyéb szakmai berendezés, mely nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a megye vezető kórháza legyen. Végre döntés született, hogy a kórház jelenlegi helyén történjen meg a bővítés 204 férőhellyel. Az un. Velty-féle házak lebontása után ekkor épült meg a mai ’A’ jelű hat szintes épület, modern műtővel, itt nyílt meg a traumatológiai osztály is, az ágyak száma 320-ra szaporodott.

1977. január 1-ével megszűnt a 154 ágyas Heim Pál Megyei Gyermekkórház önállósága. Attól az időponttól a megyei kórház gyermekosztályaként működött tovább a Hóvirág utca 1. sz. alatt, amíg el nem készült a Czigány-dombon létesített ultramodern épületszárny.

1983 januárjában megépült a Károly tér és a temető közötti részen a 300 ágyas “D” épület, melyben megfelelő körülmények között kapott helyet két belgyógyászati osztály, bőrgyógyászati, ideggyógyászati valamint urológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztály; a központi laboratórium és központi sterilizáló. Az “A” épületben ekkor bővülhetett a baleseti sebészet egy ortopéd részleggel, itt kapott helyet a klinikai onkológiai osztály, a baleseti ambulancia, valamint a központi intenzív osztály. Ekkor vette fel nevében is a Veszprém Megyei Kórház nevet a kórház.

1983-ban jóváhagyták és idegszervé vált a rekonstrukció II. számú ütemtervének végrehajtása. Ez azt jelentette, hogy következett a Czigány-dombon lévő családi házak lebontása, s azok helyén a tervben lefektetettek alapján az “E” jelű épületkomplexum elkészítése. Az újabb 400 ágy elhelyezésére szolgáló építmény összalapterülete 22400 m2, összes beépített térfogata 69500 m3, az építkezési költséget 1984-ben 866 millió forintban jelölték meg. Mivel a Veszprém Megyei Tanácsnak csak 500 millió forint állt a rendelkezésére, a pénzügyminiszterrel egyetértésben 100 millió forint értékben lakossági kötvényt bocsátottak ki, mely sikeres volt. Amíg azonban a II. számú ütemterv megvalósult, mind a világpolitika, mind a hazai politika porondján jelentős változás történt.

A rendszerváltás után

Vezetőségválasztás történt a Megyei Kórház élén is. Az 1990. június 26-án összeült Fővárosi Tanács az igazgatói testületi vezetési módszer mellett döntött. Az új modell többirányú vezetési szempontot tett magáévá, s ennek figyelembevételével a legtöbb szavazatot kapó főorvost javasolta ügyvezető igazgatónak. Az érdekképviseleti szervek a modellváltást és alapvető új szempontjait elfogadták, majd a 32/1990 kormányrendeletnek megfelelően orvosigazgatóvá dr. Insperger Antalt, ápolási igazgatóvá Berta Ferencnét, helyettes gazdasági igazgatóvá Bélafi Lászlót választották meg. (Megjelent 82 fő, ebből 61 igen, 9 nem és 7 tartózkodott.) A választást demokratikusnak tartották, és az új típusú struktúra mellett foglaltak állást.

A kórház 1990-tõl az első orvosigazgató után a Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet nevet vette fel. Ugyancsak az 1990-es évben két alapítványt hoztak létre:

1. A “Megyei Kórházért” százezer forintos alaptőkével
2. A “Salvus Aegroti Suprema Lex” néven
bejegyzett alapítványt 220ezer forint alaptőkéjét az Igazgatói Testület félévi vezetői pótléka adta.

Ezen alapítványmódot ad arra, hogy a kiemelkedő tevékenységet folytató dolgozót anyagilag is elismerjék.

1991. február 5-én kelt orvosigazgatói engedéllyel létrejött a Csolnoky Ferenc Emlékbizottság. Elnöke dr. M. Tóth Antal. Az emlékbizottság célja a kórház névadójának szellemi hagyatékát gondozni, az arra érdemes dolgozók erkölcsi elismerése a Csolnoky Ferenc emlékérem adományozása által.

1993-ban kérték és megkapták az 1904-ben épült előbb sebészeti, majd urológiai, és az 1930-ban épült szülészeti épület lebontásához az engedélyt. Utóbbihoz tartozó un. Lepényépület az udvar közepén megmaradt, ott helyezték el a műhelyeket. Az urológiai épület helyén 1996-ban mentő helikopter leszállóhely létesült.

Az “E” épület építése

Az “E” jelű épületkomplexum létrehozása nagyjából az alábbiak szerint vázolható:

1986-87-ben folyt a terep előkészítése, a közművek cseréje, a Kórház utca déli végének áthelyezése. 1987 őszén javában folyt az alapozás, amikor egy bejelentés alapján a népi ellenőrzés megállapította, hogy az alapozási munka felületes, az épület süllyed. A kár több millió forint volt, melynek anyagi következményeit a megszűnőben lévő VÁÉV-re hárították. Az építkezés lebonyolítását a 22. sz. Állami Építőipari vállalat vette át. Aztán az építkezés évekig állni látszott. Növelte a nehézségeket egyrészt az, hogy az építési tervet többször is megváltoztatták, másrészt, hogy a belső szakipari munkák elvégzése után, 1992 tavaszától kezdve a gépek, műszerek és berendezések beszerelését mintegy negyven közreműködő vállalat végezte. A kórház műszaki tisztviselőinek állományát is magasabban képesített szakemberekkel kellett kibővíteni, hogy a nem kis feladatot jelentő koordinálást megfelelő emberek végezhessék.

Közben a sok nehézségbe belefáradva, két eredményesen vezetett év után dr. Insperger Antal orvosigazgató 1992. június 19-én lemondott. Utódja dr. Pákozdy János főorvos lett.

Nagy nehézségek árán, hosszú éveken keresztül épült-épülgetett az “E” jelű épület, míg műszaki-gazdasági és orvosszakmai szempontból, a körülményekhez képest megfelelőnek látszó (rejtett hiba 1-2 év múlva jött elő) épületet vehettek át üzemeltetésre. Az átadás-átvétel 1994-tõl szakaszos-részleges volt.

1995. június 21-én történt meg a 4.5 milliárd költséggel elkészült “E” épület átadása-felavatása. Azóta már tudjuk, hogy a határidő többszörös módosításával, a várható építési költségek állandó emelkedésével jutottak el a végleges határidőig. Az ünnepélyes megnyitáson az avató beszédet Szabó György népjóléti miniszter mondta. Az épületet Floidl Imre a VeszprémBer elnök-vezérigazgatója adta át dr. Pákozdy János orvosigazgatónak. Az ünnepségen részt vett és zárszót mondott dr. Zongor Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.

1995. júliusában költözött át a Hóvirág utca 1. szám alól az egykori Heim Pál Megyei Gyermekkórház jogutódja a Megyei Kórház Gyermekosztálya az “E” épület V. emeletére. Az egykori 132 ágy helyett már csak 81 ággyal működik.

Ezzel hivatalosan is befejeződött a Megyei Kórház rekonstrukciójának II. ütemterve. Az új “E” épületben elhelyezett beteg-és terápiás osztályok minden igényt kielégítenek.

Hogya György