A Veszprém megyei kórház – hagyományainak megfelelően – a Csolnoky Emlékbizottság szervezésében idén is megrendezte a Csolnoky Ferenc Emlékülést. A 31 éves múltra visszatekintő esemény alkalmából négy orvos és két egészségügyi szakdolgozó részesült életműdíjban, tevékenyégük elismeréseként Csolnoky Emlékérmet kaptak.
A 2022. évi Csolnoky Ferenc Emlékülésen dr. M. Tóth Antal, az Emlékbizottság alapító tagja Csolnoky Ferenc szellemi örökségéről és Veszprém városáért kifejtett tevékenységéről emlékezett meg. Előadásában elmondta: Veszprém korszerű egészségügyi szervezetének megteremtése elválaszthatatlan dr. Csolnoky Ferenctől, a kórház névadó első orvos igazgatójától. Pályája kezdettől kettős úton haladt, egyrészt folytatta apja gyakorló orvosi munkáját, másrészt – tekintettel egészségügyi szervezői, közegészségtani múltjára – részt vett a város közegészségügyi fejlesztésében. Csolnoky Ferencet 1899. február 23-án nevezték ki a veszprémi kórház első orvos-igazgatójává, 27 éven át állt az intézmény élén. Innovatív személete nyomán egy korszerű ellátórendszer jött létre a városban, gyógyító, egészségpolitikai, intézményfejlesztő tevékenysége, egészségnevelő, szociális munkássága országos szinten minta lett, életútja pedig példaként szolgál valamennyiünk számára. (Dr. M. Tóth Antal, nyugalmazott egyetemi tanár dr. Csolnoky Ferencről szóló előadását elolvashatják, ha ide kattintanak!)
Az Emlékülésen elhangzott szakmai előadásokon túl – melyeket dr. Nemes Attila, kardiológus főorvos és Baratiné Véninger Gabriella ápolási Igazgató-helyettestartott – a Csolnoky Emlékbizottság döntése alapján négy orvos és két egészségügyi szakdolgozó részesült életműdíjban.
Csolnoky Emlékérmet azok az orvosok, gyógyszerészek, szakdolgozók, gazdasági-műszaki munkatársak kaphatják meg, akik a Veszprém Megyei Kórház szakmai színvonaláért, illetve Veszprém város lakossága egészségügyi ellátása érdekében, Csolnoky Ferenc szellemében kiemelkedő és eredményes munkát végeztek. Az elismerést dr. Fulcz Ágnes, az Emlékbizottság elnöke és dr. Töreki-Vörös Ibolya, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója nyújtotta át.
Csolnoky Emlékérmet kapott dr. Kiss Éva, aki korábban a Szemészeti Osztály főorvosa volt, posztumusz elismerésben részesült dr. Kiss Csaba György, a Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Centrum centrumvezető főorvosa, dr. Altai Elvira a Belgyógyászati Centrum hematológiai részlegének vezető főorvosa és dr. Rakk Erika, Diabetológiai és Anyagcsere-Szakrendelés főorvosa, Horváth Ferenc Károlyné a Csolnoky Ferenc Kórház ápolási igazgatója és Holler Istvánné, a Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Centrum centrumvezető főnővére. (A nevekre kattintva elolvashatják a díjazottak szakmai életútját.)
A Veszprém megyei kórház névadójának, Csolnoky Ferencnek életművének lényeges üzenete ma és mindenkor aktuális: „Dolgozz mindenkor jó szívvel és készséggel Veszprémmel, Veszprémért !”– ezt a szellemi örökséget szem előtt tartva igyekszik megfelelni napjaink kihívásainak az intézmény és a benne dolgozó szakemberek.
A Csolnoky Ferenc Kórház munkatársai tisztelettel gratulálnak díjazott kollégáiknak!
(Forrás: Csolnoky Ferenc Kórház)