A remény gyertyája is ég
Az adventi koszorú második gyertyája a reményt szimbolizálja. Kórházunk koszorúján is meggyújtottuk a remény gyertyáját. Az ünnepváró alkalmon részt vett Valler Ilona ápolási igazgató, dr. Gál Béla orvosigazgató-helyettes, aki meleg szavakkal üdvözölte kollégáinkat, betegeinket és vendégeinket.

Kórházunk és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közötti jó együttműködés jegyében ezúttal dr. Zombor-Marx Helga, a főkapitányság ezredese tisztelte meg kis ünnepségünket, aki köszöntője elején Dékány Balázs dandártábornok üdvözletét és köszönetét tolmácsolta. Úgy fogalmazott, a remény gyertyájának meggyújtása a kórházban nagyon beszédes üzenet. „Önök nap mint nap találkoznak a reménnyel, a betegek küzdelmével, a hozzátartozók segítségkérésével, és önök tudják a legjobban, hogy minden pici eredmény egy-egy betegségben fokozza a reményt, amit most ez a második gyertya jelképez. Ezúton köszönöm meg az orvosoknak, ápolóknak a kórház minden munkatársának az áldozatos munkáját, hiszen a felelősségteljes mindennapi küzdelmükkel, kitartásukkal, fáradozásukkal önök reményt jelentenek a családoknak, betegeknek.”

Az ünnepváró áhitatot Weitler Gábor evangélikus lelkész tartotta, Istent dicsőítő szavait felesége, Weitler Mónika gyönyörű énekhangja foglalta keretbe. A lelkész Zakariás könyvéből olvasott fel egy ősi próféciát: Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas.

Advent a várakozás ideje, emlékeztetett. „Akik évről évre gyermeki örömmel nézünk ezek elé a hetek elé, újra és újra átélhetjük, hogy a mi reménységünk nem csalfa vak remény, s a várakozásunk sem hiábavaló, hanem már a beteljesülés valóságát magában foglaló, hiszen tudjuk, hogy kiben hiszünk, tudjuk, kiben reménykedünk, tudjuk, hogy e karácsonyt megelőző négy hétben kire várunk, kire vágyunk. Épp ezért számunkra nem csak a karácsonyi beteljesedésnek, hanem már ennek a titokzatos négy hétnek is megvan az öröme.”

Weitler Gábor advent és karácsony lényegéről is szólt. „Karácsony felé haladva sok mindent elkövetünk, hogy az ünnepre minden a helyére kerüljön. A karácsonyfán, a karácsonyfa alatt, a megterített asztalon s még sorolhatnám, de hiszem, hogy az ünnep akkor lesz igazán áldott és teljes, ha Jézus is az őt megillető helyre kerül, mert ő nem csupán egy ürügy, egy apropó, hogy mi összejöhessünk ünnepelni, hanem ő a lényeg, a középpont és a fókusz. S ahol ő az első, ott élhetjük át igazán adventnek és karácsonynak is az örömét.” A lelkész figyelmeztetett, karácsony igazi öröme nem attól függ, hogy mi van a zsebünkben, mi van a pénztárcánkban. Karácsony és advent igazi öröme attól függ, hogy mi van a szívünkben.

Köszönjük minden betegünknek és hozzátartozójának, hogy velünk készültek a közelgő ünnepre és köszönjük munkatársainknak, hogy jelen voltak a második gyertya meggyújtásán is. És hálás köszönet a reményt adó, kedves szavakért, melyeket vendégeinktől kaptunk advent második vasárnapjára.
