A fehér köpenyen túl – Csáki Mária festménykiállítása
„Többek vagyunk, mint a munkánk” – Kórházunkban nap mint nap találkozunk olyan kollégákkal, akik szakmai tudásukkal és emberségükkel segítik a gyógyulást. De a fehér köpeny mögött sokszor ott rejlik egy másik arc is:az alkotó, az író, a zenész, a sportoló– a kreatív ember, aki a mindennapi munka mellett művészi vagy más különleges tevékenységével is gazdagítja környezetét. Sorozatunkban ezeket a sokoldalú kollégákat mutatjuk be. Olyan embereket, akik nemcsak a gyógyításban, hanem a művészetben, az alkotásban és egyéb tevékenységekben is otthon vannak, és akik példát mutatnak arra, hogy a hivatás és a szenvedély hogyan egészítheti ki egymást. Az első részben egy pszichológus kollégánk mutatkozik be, akinek képzőművészeti alkotásai most a Pannon Egyetem aulájában tekinthetők meg.
Bartákné Csáki Mária, Pszichiátriai Gondozónk pszichológusa. Évek óta a festészet a szenvedélye. Első kiállítása az Eötvös Károly Könyvtárban nyílt meg, most pedig a Pannon Egyetem aulájában fogadják képei a művészetkedvelőket. A kiállítás-megnyitón Palkóné Jády Melitta, a könyvtár munkatársa ajánlotta a festményeket az érdeklődők figyelmébe.
A Színek címet viselő tárlaton több tucat, hangulatokat, helyeket felidéző festményt láthat a közönség. Piros, rózsaszín, sárga, barna, bordó és ezernyi más szín nonfiguratív megjelenítésével érzékelteti az alkotó érzéseit és inspirálja a festmények megtekintőit. Számára a képzőművészet kikapcsolódást nyújt a mindennapok világából, segít letenni a munka terheit és lehetőséget ad az élmények, hangulatok, gondolatok megfogalmazására. „Mindig is elkápráztatott egy-egy kiállítás, de soha nem mertem nekiállni, pedig nagyon vonzott az alkotás varázslata. Aztán a férjem azt mondta, lássunk neki. Vettünk vásznat, festéket, ő eszkábált nekem egy festőállványt és az ő bátorítása, hogy szép és jó, ami készül, elindított ezen az úton.” – mesélte Csáki Mária a kezdetekről.
Az alkotó számára, amikor ott ül a vászon előtt és előtte sorakoznak a festékek, tényleg megszűnik minden, és amit akkor érez, azt vetíti papírra. „A nappaliban festek, volt olyan, hogy a férjem lejött éjfélkor, és azt mondta, Úristen, mert minden csupa festék volt, és akkor éjfélkor nekiálltunk lesikálni a bútorokról, meg mindenről a festéket. Tehát, ez egy olyan flow állapot, amit úgy gondolom, hogy minden tevékenységben el lehet érni, hogyha valaki szívből és szeretetből csinálja.”
Csáki Mária már diákként is kacsingatott a képzőművészetek felé. Felidézte, Ujhelyi Gábor tanár úr tanította neki a rajz- és műalkotást, és egyszer volt egy házi feladat, egy orgonát kellett festeni, és ő másképp festette. „Az osztálytársaim kinevettek, a tanár úr viszont azt mondta, hogy ez egy nagyon jó technika, és ne hallgassak a többiekre. Persze ez tinédzserként nem ilyen egyszerű. Aztán Párizsban volt egy másik élményem, a francia impresszionisták műveit láttam egy kiállításon. Hát az valami csoda volt, és annak hatására kezdtem festeni.”
Az alkotót az élet bármely pillanata, érzése festésre ösztönzi. Így volt ez a new yorki Central Park láttán is, amiről egy kép is született. „Ott van egy csoda, a természet a Central Parkban, és ha odamegyünk a keleti kerítéshez, akkor látjuk az őrületesen magas, tűhegyes épületeket. Nekem ezt a kettősséget jelentette New York végig, ez az ambivalencia mindenben benne volt, a csillogásban, a szegénységben, a gazdagságban.”
Az alkotás folyamatáról azt mesélte, fontos az, hogy legyen idő és elképzelés is, de a kettőt összehozni egyre nehezebb, ám rendkívüli szenvedély fűzi a festészethez. „Ha elkezdem, 5-6-7 óra úgy elmegy, hogy nem eszem, nem iszom, nem megyünk sehova, nincs ebéd, semmi sincs, akkor csak festés van. Sokszor van úgy, hogy nem jutok hozzá, nincs idő, és akkor érzem, hogy már muszáj a festékhez nyúlni.”
Csáki Mária azt is megosztotta velünk, hogy alkotásait eredetileg nem a nagyközönségnek szánta, megelégedett a családi galériával és unokái tetszésnyilvánításával. „Óriási öröm, amikor a három-négy éves unokáim jönnek, megsimogatják az egyik képet és azt mondják, tudod mama, ez nekem a tengert jelenti. Aztán ők is ecsetet és festéket kérnek és a maguk módján alkotnak.”
A festmények nagyközönség előtti bemutatása mégis óriási eredmény az alkotó számára. Ebben is férje segítette, aki Hegyeshalmi László figyelmébe ajánlotta az impresszionisták látásmódját idéző képeket, ő pedig kiállításra javasolta őket. „Ha csak annyi örömet adnak a festményeim, hogy érdekesnek látják és tetszik a közönségnek, az nekem már elég. A lényeg az, hogy a nézőkben is életre keltsen valami hangulatot, érzést és nem fontos, hogy ugyanazt lássák benne, mint én.”
Csáki Mária pszichológus különleges élményt nyújtó tárlata október 8-ig tekinthető meg a Pannon Egyetem aulájában.
