
Nemcsak a Csolnoky Ferenc Kórház munkatársait, hanem az intézményben dolgozók családtagjait is köszöntötte Semmelweis nap alkalmából dr. Töreki-Vörös Ibolya főigazgató.
az egészségügyben dolgozók ünnepe, a Semmelweis-nap
Semmelweis Ignácz születésének 203. évfordulója alkalmából rendezett eseményen a főigazgató asszony kiemelte, az egészségügyi ellátórendszer valamennyi szereplője nehéz időszakon van túl. Sok fárasztó nap, hét, hónap áll az egészségügyben dolgozók mögött, a koronavírus-járvány ideje alatt mindenki – orvosok, nővérek, gyógytornászok, dietetikusok, betegszállítók, adminisztrátorok, informatikusok, takarítók, portások – tette azt, amire kérték őket, elkötelezetten, fegyelmezetten és kitartóan.
A Csolnoky Ferenc Kórház minden munkatársa a lehetőségei mentén és a legjobb tudása szerint harcolt a járvány megfékezése ellen, a betegek gyógyulása érdekében. A lelki teher gyakran nyomasztóbb, nehezebb volt, mint a fizikai helytállás. Ám erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók – állítja dr. Töreki-Vörös Ibolya, hisz a koronavírus-járvány során az egészségügyben dolgozók elszántsága, önzetlensége számos életet mentett meg.
Külön köszönet a családoknak!
A Semmelweis-napi ünnepségen a kollégái által végzett munka elismerése mellett kiemelt figyelmet fordított a főigazgató arra is, hogy külön köszönetet mondjon a családtagoknak, gyerekeknek, férjeknek, feleségeknek és a nagyszülőknek azért, hogy ebben a kiélezett helyzetben (is) lehetővé tették, hogy munkatársai – édesanyák, édesapák, férjek, feleségek – a feladataikra összpontosíthassanak.
Elismerések, díjak
Az esemény lehetőséget kínált arra is, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház néhány kiváló szakmai teljesítményt nyújtó munkatársát díjazza. Emellett átadták az ÉV KÖZÖSSÉGE – 2021 díjat is, melyet ebben az esztendőben a Belgyógyászati Centrum munkatársai és a Covid-ellátásban részt vevő dolgozók kaptak meg.
Főigazgatói dicséretben részesült dr. Horváth Lilla Viola (Sürgősségi Betegellátó Osztály) és Marton Istvánné (Onkológiai Centrum), Koczor Nikolett (Humánerőforrás Gazdálkodási Csoport).
Orvosigazgatói dicsérettel ismerte el a kórház dr. Kiss Domonkos (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály), dr. Lengyel Erzsébet (Központi Gyógyszertár) és dr. Miléder Margit (Belgyógyászati Centrum) kiváló szakmai teljesítményét.
A Csolnoky Ferenc Kórház Kiváló szakdolgozói elismerését Csizmadiáné Németh Ildikó (Gyermekgyógyászati Centrum) vehette át!
Ápolásigazgatói dicséretet kapott Szollár Andrea (Érsebészeti Osztály), Geiplné Fejes Krisztina (Sürgősségi Betegellátó Osztály), Balogh Anna (Baleseti Ambulancia), Ruskáné Bakos Erika (Pszichiátriai Osztály), Müller Kinga Andrea (Képalkotó Diagnosztikai Centrum), Pék Andrea (Gyermekgyógyászati Centrum), Kálmán Ferencné (Központi Takarítás), Kovácsné Szirbek Mónika (Központi Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztály).
Gazdasági igazgatói dicséretben részesült Süle Gyula (Műszaki és Ellátó Osztály).
Kinevezések
Tudományos szakmai közéleti tevékenységük okán adjunktusi kinevezést vehetett át a Központi Diagnosztikai Centrum négy munkatársa, dr. Cserepes Barbara, Berkiné Dr. Szecskó Izabella, dr. Moldoványi István, Dr. Szeleczki Tímea és dr. Szikszai Bálint, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály munkatársa. Főorvosi kinevezést kapott dr. Kozma Péter (Arc-Állcsont- és Szájsebészeti Osztály) dr. Muraközy Péter és dr. Nemes Attila (II. Belgyógyászati Osztály) valamint dr. Gál Béla (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály).
Gratulálunk munkatársainknak!