• 8200 Veszprém, Kórház utca 1.
    • +36 88 556-000
    • info@csfk.hu

Angyal Régió cím vármegyénknek

Az Angyal kitüntetés nem ismeretlen kórházunk számára, hiszen Neurológiai és Stroke osztályunk rendszeresen kiérdemli ezt a címet a stroke gyógyítás terén végzett magas színvonalú tevékenységéért. Mostantól azonban már Veszprém vármegye is büszkén viselheti az Angyal Régió címet. A rangos elismerést az Angels Initiative (Angyalok Kezdeményezés) elnevezésű nemzetközi szervezet ítélte oda régiónknak, a stroke megelőzésében és ellátásában résztvevő szervezetek által nyújtott kiemelkedő munkáért. Az ünnepélyes díjátadót december 2-án tartotta az Angels Kezdeményezés a Megyeháza Lasztovicza-termében. Az ünnepi programon kórházunk munkatársai, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Közép-dunántúli Régiójának bajtársai és a Mesehős kampányban résztvevő egyik általános iskola képviselői vettek részt.

Dr. Czinkotay Frigyes: a stroke ellátása az egészségügy egyik legidőkritikusabb területe

A rendezvényen dr. Czinkotay Frigyes kórházunk főigazgatója üdvözölte a megjelenteket és mondott köszönetet az Angels Kezdeményezés tevékenységéért és a cím odaítéléséért.  Úgy fogalmazott, ma nem csupán díjakat adnak át, hanem a kitartást, az együttműködést és a betegek iránti elkötelezettséget ünneplik. „A stroke ellátása az egészségügy egyik legidőkritikusabb, legnagyobb odafigyelést és összhangot igénylő területe. Minden perc számít, minden döntésnek súlya van, és minden szakember – legyen az a mentőszolgálat munkatársa, a sürgősségi osztály orvosa vagy a neurológiai team bármely tagja – életet és jövőt formál.

Éppen ezért különleges értéke van minden elért eredménynek, minden megmentett életnek, minden betegnek, aki a lehető legjobb esélyt kapja a felépülésre.” A főigazgató köszönetet mondott a mentőknek, kórházunk neurológiai és stroke osztályának, a társszakmáknak és háttérben dolgozó szakembereknek és azoknak, akik a legfiatalabb korosztály edukálásán keresztül segítik a stroke elleni erőfeszítések eredményességét.

Az Angyal Régió díj a teljes csapat példaértékű munkáját dicséri

 Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szintén a köszönet hangján szólt. Beszéde elején Wass Albertet idézte: Az angyalok akkor szállnak mellénk, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Hangsúlyozta „Az Angyal Régió díj önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, de a legnagyobb értéke, a teljes csapat példaértékű munkáját dicséri: legyen szó a mentősökről, az SBO, a Neurológiai és Stroke Osztály, a Radiológia, a Központi Labor munkájáról vagy a vármegyei kórházak szakrendeléseiről.” Hozzátette, a stroke-betegek számára ők az angyalok. Ők azok, akik a reményt hozzák: gyors döntéseikkel, biztos kezükkel, együttműködésükkel és emberségükkel.

Az Angels Kezdeményezés

A köszöntőket követően Reichert Zsófia, az Angels Kezdeményezés magyarországi képviselője a program részleteit ismertette és a régiós megközelítés jelentőségéről szólt

Mint mondta, a régiós elismerés négy alappilléren nyugszik: a kórházi lefedettségen, a kórházi teljesítményen, a mentőszolgálat tevékenységének hatékonyságán és a Mese-hősök kampány keretében zajló társadalmi tudatosság erősítésén. „Veszprém vármegye példamutatóan valósította meg ezt az együttműködést” – jelentette ki, megköszönve a stroke ellátásban résztvevő minden szervezet és munkatárs elkötelezett tevékenységét.

Stroke-ellátás kórházunkban

A szakmai program ismertetéséhez kapcsolódott dr. Imre Piroska tájékoztatója is. Kórházunk Neurológiai és Stroke osztályának vezető főorvosa az intézményünkben végzett stroke ellátásról beszélt. Kiemelte a mentőkkel való együttműködést, a társszakmákkal való közös munkát, melyek biztosítják a hatékony és eredményes ellátást és hangsúlyozta, hogy kiváló szakemberek dolgoznak a betegek gyógyulásáért. Fontosnak nevezte, hogy már gyermekkorban megkezdődjön az edukáció, ami tudatosítja a gyermekekben a stroke jeleit és a segítségkérés gyorsaságának jelentőségét.

Az ünnepi programon dr. Jászkuti Ákos, az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának igazgatója beszédében felidézte a stroke ellátás elmúlt évtizedekben megélt rendkívüli fejlődését. Köszönetét fejezte ki bajtársainak, akik egyre felkészültebben, gyorsabban és egyre több tudás birtokában tudják megtenni az első lépéseket a stroke-on átesett betegek esetében. Ő is kiemelte a kórházakkal való együttműködés fontosságát és a fiatalok felkészítésének jelentőségét.

Amikor a gyermekek tanítják a nagyszülőket

A társadalmi tudatosság erősítésében a gyermekek nagyon fontos szerepet tölthetnek be, így az ő edukálásuk kiemelt feladat a stroke elleni küzdelemben – ez derült ki Kecskeméti Andrea eladásából. A Mese-hősök kampány vezető koordinátora elmondta, a gyermekek öt foglalkozásból álló, játékos programon ismerkedhetnek meg a stroke tüneteivel és azzal, hogy a segítséghívás nem késlekedhet ilyenkor, így azt is megtanulják, hogyan kell hívni a 112-t, ha baj van.Kecskeméti Andrea arról is szólt, az óvodások és kisiskolások még sokat mesélnek otthon az oviban, iskolában történtekről, így a Mese-hősök foglalkozáson tanultakat is továbbadják szüleiknek, nagyszüleiknek, ezzel pedig bennük is tudatosítják a stroke észlelése esetén fontos tennivalókat. Mint mondta, hazánkban több mint 28 ezer diákhoz jutott már el a program, nemzetközi szinten pedig 1 millió kisgyermek tanulhatott a stroke veszélyeiről, jeleiről és az azonnali segítséghívás fontosságáról. Mindez azt jelenti, hogy több mint 7 millió ember vált felkészültebbé baj esetén.


A díjazottak

Az ünnepi programon Angyal Régió elismerést vehetett át Veszprém városa és kórházunk. Intézményünkön belül díjazták a Neurológiai és Stroke Osztályt, a Sürgősségi Betegellátó Osztályt, a Képalkotó Diagnosztikai Centrumot és a Központi Laboratóriumot. Angyal Régió kitüntetéssel jutalmazták az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régióját, valamint Nátrán Albint, az OMSZ Veszprém vármegyei vezető mentőtisztjét és a Mese-hősök kampányban résztvevő Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolát.
A díjátadót követően az iskola kisdiákjai adták elő a Mese-hősök dalt, mely szintén a stroke tüneteire és a segítségkérés módjára hívta fel a figyelmet.

A város szerepe a stroke elleni küzdelemben

Az ünnepség zárszavát Porga Gyula, Veszprém polgármestere mondta el. A városvezető megköszönte az elismerést és gratulált a vármegye Angyal Régiós kitüntetéséhez. Hangsúlyozta, ezért is jó veszpréminek lenni, mert itt biztonságban élhetnek az emberek és bízhatnak a magas szintű ellátásban a legnagyobb baj esetén is. Emlékeztetett, egy városnak más a feladata és a felelőssége a stroke elleni küzdelemben, mint a mentőknek vagy a kórháznak. Az önkormányzatnak a stroke megelőzésében az egészséges életmódhoz kell megteremtenie a feltételeket, lehetőségeket. Veszprém ezt teszi, többek között az Európa Sportégiója cím elnyerése érdekében indított programjukkal, melynek fókuszában a mozgás és az egészség áll.
Az Angels Kezdeményezés globális program célja, hogy minden stroke-beteg a lehető leggyorsabban és legmagasabb színvonalon kapja meg a szükséges kezelést – bárhol éljen. A Veszprém vármegyében megvalósult együttműködés eredményeként a régióban élő betegek számára a stroke-ellátás gyorsabb, biztonságosabb és hatékonyabb lett. Ezt a teljesítményt ismerte el nemzetközi szinten az Angels Kezdeményezés.
Hatalmas köszönet mindenkinek, aki a stroke-betegekért dolgozik! Büszkék vagyunk erre az elismerésre!