Bemutatkozott a Gyermekgyógyászati Centrum
Nemcsak magas szakmai tudásukról, hanem elhivatottságukról, kedvességükről és emberközpontúságukról is tanúbizonyságot adtak a kórházunk Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrumának munkatársai.Az Ismeretekkel a félelem ellen című előadás-sorozat legutóbbi alkalmán mutatkozott be a gyermekosztály, a programon számos gyakorlati jótanácsot is adtak az érdeklődőknek.

A Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Centrumának tevékenységét dr. Unger Vivien gyermekgyógyász szakorvos-jelölt mutatta be. A fiatal doktornő beszélt az osztály felépítéséről, befogadóképességéről, az ellátás szervezéséről és a betegközpontú gyógyítómunka jelentőségéről. Olyan fontos kérdésekre is választ adott, minthogy mikor kell és mikor nem kell az ügyelethez fordulni, valamint, hogy hogyan érhetjük el az ügyeletet.
Ugyancsak ő tartott előadást a legjellemzőbb gyermekkori balesetekről és azok megelőzéséről. Mint mondta, a leggyakoribb baleset a leesés, az esés, a forrázás és az égés. Valamennyi baleseti okról részletesen is szólt, kiemelve, hogy nyugodt odafigyeléssel ezek a helyzetek megelőzhetők.

Sok szó esett a rendezvényen a különböző inhalációs technikákról. Windischmann Rita, a gyermekpulmonológiai szakrendelés diplomás ápolója az otthon alkalmazható inhalációs technikákat ismertette, a gyermekosztály ápolója, Tóthné Takács Ibolya pedig arról szólt, hogy a kórházban milyen inhalációs módszereket alkalmaznak a kicsiknél.

A rendezvény utolsó előadásában a lázcsillapításról tudhattak meg sokat az érdeklődők, Góg Rebeka, a gyermekneurológiai szakrendelés diplomás ápolója az alapoknál kezdte tájékoztatóját, vagyis, hogy mit jelent a hőemelkedés és mit jelent a láz, majd kitért a gyógyszeres és fizikális lázcsillapítás módszereire. Kiemelte, a láz tünet, nem pedig betegség és a láz csillapításával a betegség lezajlását nem lehet gyorsítani.
A sok hasznos információt és tanácsot tartalmazó program végén a jelenlévők tették fel kérdéseiket, melyekre kórházunk munkatársaitól szakszerű választ kaptak.