Novemberi ünnepeink: koraszülöttek és férfiegészség
November hónapban is több egészségügyhöz kapcsolódó világnap volt, melyek célja a figyelemfelhívás, a megelőzés fontosságának hangsúlyozása, vagy éppen a társadalmi elfogadottság erősítése.November a fogászati hónap, de ekkor van a cukorbetegek világnapja, a dohányzásmentes nap, ez a hónap férfiegészség hónapja (november 19. a nemzetközi férfinap) és ebben a hónapban ünnepeljük a koraszülöttek világnapját is. Kórházunk e két utóbbi jeles naphoz kapcsolódóan tartott programot.

Kedves ünnepség a koraszülöttek világnapján
2011 óta november 17-én tartják világszerte a koraszülöttek világnapját. Ezen a napon ünnepeljük a legkisebb hősöket, hívjuk fel a figyelmet a korababák családjainak támogatásának fontosságára, és köszöntjük azokat az egészségügyi dolgozókat, akik éjt nappallá téve mentik és gyógyítják a kicsiket. Kórházunkban a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány a FICSAK-kal (Fiatal Családosok Klubja) karöltve szervezett kedves ünnepséget ez alkalomból.

Az eseményre közel százan gyűltek össze intézményünk E épületnek 4. emeletén, köztük sokan korababaként kezdték életüket. A megjelenteket dr. Czinkotay Frigyes, kórházunk főigazgatója köszöntötte, aki úgy fogalmazott: hősöket jöttünk ünnepelni, mert hősök azok a kis emberkék, akik idő előtt jöttek világra, hősök szüleik, családtagjaik, akik minden nehézség ellenére a legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel gondozzák a korababákat és hősök azok az egészségügyi dolgozók, akik az ilyen picurka életek megmentésére tették fel életüket.

A főigazgató beszédében felidézte a koraszülöttek ellátásának fejlődését, az elmúlt évtizedek jelentős előrelépéseit és köszönetet mondott munkatársainknak, akik kórházunkban a koraszülöttek gyógyításáért dolgoznak nap mint nap.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szintén a köszönet hangján szólt. Mint fogalmazott, igaz a mondás, mely szerint, ha egészség van, akkor minden van, s ez a gondolat szülőként még nagyobb jelentőséget kap.

Kiemelte, Veszprémben közel három évtizeddel ezelőtt indult el az egészségügyi ellátás a koraszülöttek megmentéséért, s ennek kapcsán köszönetet mondott dr. Szabó Éva főorvos asszonynak, akinek a nevéhez fűződik a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) létrehozása a kórházban. A képviselő személyes tapasztalatait idézte fel, megköszönve dr. Tenk Tamás, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány vezetőjének és kollégáinak munkáját.

Dr. Tenk Tamás megható történettel kezdte köszöntőjét, azt idézte fel, hogy ő is koraszülöttként jött világra, s ez milyen ijesztő volt édesanyja számára. Emlékeztetett, hazánkban 50 évvel ezelőtt is és most is minden 10-11. gyermek koraszülöttként jön világra. Ami viszont nagyot változott, hogy a minőségi túlélési mutatók jelentősen javultak, a koraszülött ellátás diadalmenetét élte az elmúlt fél évszázadban. Ezt mutatja, hogy 50 évvel ezelőtt 1000 gyermekből 30-at elveszítettek, ma viszont csupán 3-at.

Alapítványukról, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványról elmondta, 22 éve dolgoznak a legapróbb és a nem a kórházban született babákért. Ez idő alatt 2500 gyermek került a mentőautójukba, s büszkék arra, hogy valamennyi kicsi élve eljutott a végleges ellátó helyre.

Hangsúlyozta, a Csolnoky Ferenc Kórház mindent megtesz a családbarát ellátásért, az intézményben ingyenes anyaszálló és étkezés áll az édesanyák rendelkezésére, 24 órás látogatást tesznek lehetővé és gondolnak az édesapákra is. Dr. Tenk Tamás valamennyi munkatársának megköszönte elkötelezett munkáját és köszönetet mondott a Melletted a Helyem Egyesület tagjainak is.

Az ünnepségen Kizlinger Katalin, Sári Kata, Rábaközi Rita, Antal Júlia, Hári Tamara, Sári Attila és a Nivegy-völgyi Zeneiskola magánénekes növendékei kedveskedtek zenés műsorral, Rábaközi Rita Ringató foglalkozása pedig kicsiket és nagyokat egyaránt közös éneklésre buzdított.

Az ünnepség végén a résztvevők a kórház főbejárata előtt közös éneket adtak elő, miközben az épület lila színbe öltözött, hiszen a lila szív a Koraszülöttek világnapjának jelképe. Köszönet minden közreműködőnek és támogatónak, segítőnek, aki hozzájárult a meghitt ünnephez!

Az egészség is férfias!
November 19., a nemzetközi férfinap kapcsán intézményünk csatlakozott az országos PSA szűrési programhoz, így november 18. és 22. között a Komakút téri laboratóriumban vártuk a prosztatarák elleni küzdelem keretében az egészségükről felelősen gondolkodó urakat. A szűrésen mintegy 300, 50 és 70 év közötti férfit fogadtunk, ők Egészségfejlesztési Irodánk állapotfelmérő vizsgálatain is részt vehettek. Köszönjük az érdeklődést, jó volt látni, hogy az erősebb nem tagjaiban is egyre inkább tudatosul, hogy az egészség is férfias!