A magyar egészségügy napja alkalmából ünnepeltek a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház munkatársai.
A magyar egészségügy ünnepén egy kutató elmére, egy rendíthetetlen, a betegek iránt elkötelezett, kérlelhetetlen és meggyőződése mellett a végsőkig kiálló emberre emlékeztek a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház munkatársai. Egy olyan ikonra, akinek élete és munkássága az orvostudomány történetének fontos része és akinek szilárd jelleme például szolgálhat valamennyiünk számára.
Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác életének tanulságait, szellemi hagyatékát felidézve köszöntötte az intézmény vendégeit, orvosait, szakdolgozóit, a gazdálkodás területén tevékenykedő munkatársait dr. Töreki-Vörös Ibolya, főigazgató. Mint mondta, a 205 évvel ezelőtt született tudós szellemi öröksége komoly kötelezettségeket ró ránk, élete és munkája azonban inspirációként is szolgálhat az egészségügyi dolgozók számára. Életútjának tanulságai alapján felhívta a figyelmet arra, hogy komplex problémák megoldásakor érdemes az egyszerű, ám hatékony módszerekre összpontosítani. Hisz akár a legkisebb változtatások – ahogy a például a kézmosás is – hatalmas hatást gyakorolhatnak az egészségügyi ellátórendszer eredményességére. Ez a tanulság ma is rendkívül releváns – állítja, mivel számos globális egészségügyi problémával nézünk szembe. Gondoljunk a fertőzések terjedésére, az antibiotikum rezisztenciára vagy éppen a járványok kezelésére. Nem is sejtettük, hogy Semmelweis felfedezése sosem lesz aktuálisabb, mint az elmúlt évek járványügyi küzdelmében!
A Semmelweis-napi ünnepségen megjelenteket köszöntötte dr. Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár és Porga Gyula, Veszprém városának polgármestere is.
Az esemény lehetőséget kínált arra is, hogy a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház néhány kiváló szakmai teljesítményt nyújtó munkatársát díjazza. Emellett átadták az „Év közössége 2023” díjat is, melyet ebben az esztendőben a 20 éve alakult Érsebészeti Osztály munkatársainak ítélte az intézmény vezetősége.
Orvosigazgatói dicséretben részesült: Dr. Bíró Eszter Róza, izotóp-diagnoszta és radiológus szakorvos, főorvos, a Képalkotó Diagnosztikai Centrum, Izotóp Diagnosztikai Labor részlegvezető főorvosa; Dr. Englert Tímea, pszichiáter, a Felnőtt Pszichiátriai Szakrendelő és Gondozó munkatársa; Hozdik Regina, aki a Központi Laboratórium Kémiai Részlegét vezeti.
Ápolási Igazgatói dicséretben részesült: Bardonné Molnár Györgyi, ápoló, a Pszichiátriai Centrum munkatársa; Csicsicsné Lakatos Ildikó, a Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum gyermekápolója; Horváthné Mátyás Márta, a Patológiai Osztály orvosírnoka; László Tibor, a Központi Betegszállítási Csoport betegszállítója; Muzsiné Lubrincz Brigitta, az Urológiai Osztály orvosírnoka; Nagy Erzsébet, takarító, Takarítási Csoport munkatársa; Palatin Sándorné, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály aneszteziológiai szakasszisztense; Sebestyén Ferenc, műtőssegéd, a Központi Műtő munkatársa; Weisz Katalin, a Belgyógyászati Centrum II. sz. Belgyógyászati Osztályának ápolója.
Gazdasági Igazgatói dicséretben részesült: Bors Magdolna, a Pénzügyi és számviteli Osztály csoportvezetője, aki a Pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő pénzügyi folyamatait koordinálja; Dobos Imre, raktáros, Beszerzési és Logisztikai Osztály munkatársa; Fraller János, Informatikai Osztály informatikusa; Madarász Éva, az Élelmezési Osztály adminisztrátora; Nyögér Rita, a Belső Ellenőrzési Osztály osztályvezetője.
Főigazgatói dicséretben részesült: Dr. Hoffman Júlia, az Érsebészeti Osztály rezidense, Kondorné Kerezsi Tímea, a Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály szülésznője; Rédei Judit, Pénzügyi és Számviteli Osztály, csoportvezetője, a Tapolcai Deák Jenő Kórház pénzügyi folyamatait koordinálja.
Az Év Szakdolgozója 2023 díjat Kovács Anita, ápoló, Belgyógyászati Centrum I. Belgyógyászati Osztályának munkatársa érdemelte ki. Magyar Szakdolgozói Kamara Veszprém Megyei Területi Szervezetének Semmelweis-Napi díját Fodor Ági, a Központi Sterilizáló és Kórházhigiénés Osztályának munkatársa kapta.
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház „Elkötelezett támogatói díjat” adott át a Oberfrank Pálnak, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának. Az intézmény vezetői ezzel az elismeréssel szeretnék kifejezni hálájukat a színház művészei felé, megköszönve azt, hogy produkcióikkal hosszú évek óta támogatják a kórházat, felemelő és feledhetetlen pillanatokkal ajándékozzák meg a vármegyei kórház munkatársait.
Főorvosi kinevezést kapott: Dr. Jósa Elemér, adjunktus, szülész szakorvos, Szülészet-és Nőgyógyászati Osztály és Dr. Lukács Ágota, szemész szakorvos, Szemészeti Osztály
Adjunktusi kinevezést kapott: Dr. Fekete Mihály, szülész-nőgyógyász szakorvos, Szülészet-és Nőgyógyászati Osztály, Dr. Hoffmann Anna, radiológus szakorvos, Képalkotó Diagnosztikai Centrum, Dr. Jáger Tibor, pszichiáter szakorvos, Pszichiátriai Centrum, Dr. Krasznai Attila, érsebész szakorvos, Sebészeti Centrum Érsebészeti Osztály, Dr. Restár László, arc-, állcsont és szájsebész szakorvos, Arc-, Állcsont és Szájsebészeti Osztály, Dr. Sándor Gábor, sebész-és plasztikai és égéssebész szakorvos, Sebészeti Centrum, Dr. Szarvas Brigitta, neurológus szakorvos, Neurológiai és Stroke Osztály, Dr. Vörös Eszter, radiológus szakorvos, Képalkotó Diagnosztikai Centrum.
A magyar egészségügy ünnepén a Veszprém Vármegyei Kórház vezetői megköszönték díjazott munkatársaiknak, hogy hivatásukat áldozatkészen és fáradhatatlanul gyakorolják, a nehéz időben is kitartottak, hitet és kapaszkodót nyújtottak a betegeknek gyógyulásukban. Áldozatos munkájuk elismeréseként hálájukat fejezték ki az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó valamennyi kollégájuk felé.