Dr. Imre Piroska kapta az idei Cholnoky-emlékdíjat
Az idei évben dr. Imre Piroska, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Neurológiai és Stroke Osztályának osztályvezető főorvosa vehette át az önkormányzat által 2005-ben alapított Cholnoky-emlékdíjat. A díjátadót október 22-én tartották, az eseményen dr. Czinkotay Frigyes, kórházunk főigazgatója mondott beszédet, a kitüntetést Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere adta át.

A Dubniczay-palotában tartott díjátadó ünnepségen részt vett Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, Cholnokyné Ferenczi Éva, az önkormányzat képviselőtestületének tagjai és a városi szervezetek, intézmények vezetői. A megjelenteket dr. Czinkotay Frigyes, kórházunk főigazgatója köszöntötte, aki beszéde elején a város értékőrző tevékenységét méltatta. „A város önkormányzata 2005-ben egy olyan példaértékű kezdeményezést indított el a díj alapításával, amely méltón állít emléket Veszprém legismertebb családja kitűnő tagjainak, és amely elkötelezetten hirdeti a tudás, az alkotás és a lokálpatriotizmus elismerését.”

Mint mondta, külön öröm számára, hogy ő köszöntheti az idei díjazottat, aki évtizedek óta intézményünk kiváló munkatársa. „Dr. Imre Piroska, a Neurológiai és Stroke Osztály osztályvezető főorvosaként régóta meghatározó, nagy szakmai tekintéllyel bíró alakja kórházunknak. Magas szintű szakmai tudása, rendkívüli empátiája és kötődése Veszprém városához példaértékű mindannyiunk számára. Életútja, pályafutása méltón illeszkedik a Cholnoky család értékteremtő tevékenységéhez.”

A főigazgató kiemelte, az emlékdíj egyik legszebb üzenete, hogy mindig az embert állítja középpontba – azt, aki tudásával, szorgalmával és erkölcsi tartásával képes közösséget építeni. Dr. Imre Piroska főorvos asszony munkássága is ezt az értékrendet képviseli: a tudás és a szolgálat egységét, az ember iránti felelősségvállalást.
Dr. Czinkotay Frigyes beszédében emlékeztetett a Cholnokyak Veszprém életében betöltött szerepére, és úgy fogalmazott „A Cholnoky család öröksége ma is élő üzenet: hogy a tudás akkor válik igazán értékké, ha közösséget szolgál; hogy a szellemi nagyság mellett mindig ott kell álljon az emberi alázat. Ez az örökség az, ami ma is inspirálhat bennünket – orvost, tanárt, művészt, kutatót, mindazokat, akik felelősséget éreznek a városért, ahol élnek és dolgoznak.” A veszprémi kórház főigazgatójaként külön megemlékezett Csolnoky Ferencről, az intézmény névadójáról, aki nemcsak kiváló orvos, hanem igazi humanista volt, s akinek munkássága, betegközpontú szemlélete ma is irányt mutat. „Az ő neve és öröksége szimbolikusan is összekapcsolja az orvosi hivatást a Cholnoky család tudományos és emberi nagyságával. Hiszen az orvosi hivatás nemcsak tudomány, hanem emberség, elhivatottság és szolgálat is – olyan életforma, amelyhez tudás, kitartás, empátia és hit szükséges.”

Beszéde végén arról szólt, hogy a 21. században, a robotika és mesterséges intelligencia világában nagyon fontos az emberi értékek megőrzése és elismerése. „Amikor ma együtt ünnepeljük a tudás, a hivatás és az emberi helytállás diadalát, egyúttal a közösségünk jövőjébe vetett hitünket is megerősítjük. A Cholnoky család szellemi öröksége, dr. Imre Piroska főorvos asszony példamutató munkássága és mindazok elhivatottsága, akik e városért, e közösségért dolgoznak nap mint nap, mind azt üzenik: Veszprém ereje az emberekben rejlik – azokban, akik tudásukkal, emberségükkel és szeretetükkel formálják a jövőt. Legyen ez a mai nap a hála, az elismerés és az inspiráció ünnepe – hogy mindannyian újra és újra megtaláljuk benne a szolgálat, a hit és a közösség erejét.”

Az ünnepi beszédet követően dr. Porga Gyula polgármester adta át dr. Imre Piroskának a Cholnoky-emlékdíjat és köszönte meg elhivatott munkáját.

A kitüntetett méltatásában elhangzott, főorvos asszony születése óta kötődik Veszprémhez, itt végezte középiskolai tanulmányait, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése után pedig ide tért vissza, és a Cholnoky Ferenc Kórházban kezdte gyógyító munkáját 1988-ban. 2011-től a Neurológiai és Stroke Osztály vezetőjeként irányítja a betegellátást. Az ideggyógyászat teljes spektrumában kiemelkedő szakmai felkészültséggel rendelkezik. Tudását folyamatosan fejleszti; rendszeres előadó hazai és nemzetközi továbbképző konferenciákon, kongresszusokon és számos klinikai kutatásban vett részt. Irányítása alatt az osztály több alkalommal elnyerte a stroke-ellátás terén kiemelkedő teljesítményért járó európai Angels-díjat. Szakmai kiválóságán túl embersége, segítőkészsége és empátiája példaértékű – nemcsak betegei, hanem kollégái számára is. Elhivatott mentor, aki örömmel és türelemmel adja tovább tudását a fiatalabb generációk számára.

Az ünnepséget követő fogadáson a főorvos asszony köszönetet mondott az elismerésért. Hangsúlyozta, nagyon jó munkatársi csapattal dolgozik együtt, kollégáinak is köszönhető, hogy nemcsak a kórház falain belül ismerik el munkáját, hanem a város is értékesnek tartja tevékenységét, amit most az emlékdíj odaítélése is mutat. Arról is szólt, abban, hogy ilyen színvonalon tud dolgozni, nagy szerepe van családjának és barátainak, akik a támogató hátteret és segítséget nyújtják számára.

A díjátadón Hajas Szilárd fuvolaművész rövid műsora emelte az ünnepi percek hangulatát.
Cholnoky-emlékdíj
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 20025-ben alapította a Cholnoky-emlékdíjat a városban az értékteremtés mintájául és példájául szolgáló, több tudományágban és művészeti ágban maradandót alkotó, és ezzel a város közéletét, a város szellemi képét és a városról alkotott közvélekedést gazdagító; egyúttal tevékenységükkel az egyetemes magyar kultúra javát is szolgáló veszprémi Cholnoky család tiszteletére és emlékére.
A Cholnoky-emlékdíj Veszprémben bejelentett lakóhellyel rendelkező személynek adományozható, aki a természettudomány – ezen belül kiemelten a környezetvédelem – vagy az orvostudomány, a jogtudomány, az irodalom területén nyújt kiemelkedő teljesítményt. Az emlékdíj odaítélésére érdemes lehet az is, akinek képzőművészeti, zenei, újságírói tevékenysége kiemelkedő. Veszprémben bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személynek is adományozható Cholnoky-emlékdíj, ha korábban Veszprémben élt vagy tevékenysége, alkotása Veszprém városhoz kapcsolódik.
A Cholnoky-emlékdíjat öttagú munkacsoport ajánlása alapján a Közgyűlés adományozza, a munkacsoport minden évben csak egy javaslatot tehet a Közgyűlésnek. A Cholnoky-emlékdíj átadása az első Közgyűlés megalakulásának hónapjában, októberben, ünnepélyes keretek között zajlik. A kitüntetettnek a polgármester vagy személyes megbízottja emlékérmet és az adományozásról szóló okiratot ad át.