• 8200 Veszprém, Kórház utca 1.
    • +36 88 556-000
    • info@csfk.hu

A Veszprém vármegyei kórház névadójának emlékéhez méltó kimagasló szakmai teljesítményük okán két munkatársunk, dr. Cselik Zsolt, a Sugárterápiás Osztály osztályvezetője és Váradi Beáta a Patológiai Osztály szakasszisztense kapta 2023-ban a Csolnoky-emlékérmet.

Az elismeréseket a XXXII. Csolnoky Ferenc Emlékülés keretében adta át az intézmény főigazgatója, dr. Töreki-Vörös Ibolya, aki köszöntő beszédében Csolnoky Ferenc egészségpolitikai, intézményfejlesztő tevékenységét emelte ki. Mint mondta, Csolnoky egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy élt az adott kor jogi eszköztárával és a korszerű közegészségtani megközelítéseket alkalmazva fogott hozzá a megye egészségügyi ellátórendszerének átalakításához. Nem csak a jelenben, a jelennek élt, a jövőnek építkezve, tudatos és megalapozott stratégiára épülő példaértékű rendszert hozott létre.

Nekünk ma nincs különösebb feladatunk – tette hozzá, mint az, hogy folytassuk azt, amit Csolnoky Ferenc elkezdett! Használjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket, munkatársaink tudását fejlesztve pedig törekedjünk arra, hogy napról napra színvonalasabb és hatékonyabb ellátást biztosíthassunk a Veszprém vármegye lakosai számára.  A Csolnoky Emlékéremmel elismert munkatársaink személye jól példázza névadónk életútját, kitüntetésük megbecsülésünkön és eddigi elért eredményeiken alapszik – mondta.

Az orvosok közül 2023-ban dr. Cselik Zsolt tevékenységét tartotta elismerésre méltónak a névadónk szellemiségét ápoló Csolnoky-emlékbizottság. A Sugárterápiás Osztályt vezető főorvos 2015 óta dolgozik a vármegyei kórházban. Széleskörű tudományos ismerettel rendelkezik, ezt bizonyítja az is, hogy 2023. márciusában a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskola eljárásán belül habilitált doktori tudományos fokozatot szerzett. Sugárterápia és klinikai onkológia szakvizsgával, valamint egészségügyi menedzser végzettséggel rendelkezik.

A Közép-dunántúli Regionális Onkológiai Centrum megvalósításában szakmai tanácsadóként működött közre, a komplex ellátóhely indulása óta a Sugárterápiás Osztály vezető főorvosaként magas szakmai színvonalon, a társszakmákkal szorosan együttműködve látja el a betegeket. Elhivatott a graduális és a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók oktatásában is, kimagasló tudományos tevékenységét jelentős számú nemzetközi és hazai közlemény és konferencia jellemzi. Az egészségtudományok területén publikációs, oktatói és oktatásszervezői tevékenysége maradandó értéket, hivatástudata szakmai és emberi példát jelent.

A szakdolgozók közül Váradi Beáta, a Patológiai Osztályunk vezető asszisztense kapta a Csolnoky-emlékérmet, aki 1983 óta dolgozik az intézményben. Kezdetben gyakorló labor asszisztensként dolgozott, majd 1992-ben szövettani labor asszisztensi végzettséget, 2006-ban pedig cytológiai asszisztensi végzettséget szerzett; 2007 július 01-től vezető asszisztens a Patológia Osztályon.

Szakmai munkáját az igyekezet, az előre vivő folyamatok jellemzik. Problémamegoldó képessége magas szintű, azon tevékenykedik, hogy ebben a diagnosztikai hiányszakmában szerzett jártasságát és több évtizedes tudását átadja munkatársainak. Szerepet vállal a cytológiai asszisztensi szakma megismertetésében a fiatalok körében. Jelenlétével, szorgalmával kitartóan helytáll a betegek számára sok esetben sorsdöntő diagnosztikai szakmában, tudása és szakmai alázata, teherbírása példaértékű minden kollégája számára.

A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház valamennyi munkatársa szeretettel gratulál díjazott kollégáinak!