Babavárás, szülés, gyermekágy – sikeresen zárult tanfolyamunk
Nagy népszerűségnek örvendett és eredményesen zajlott idei első Szülésfelkészítő tanfolyamunk. Az Egészségfejlesztési Irodánk által szervezett foglalkozásokra 65 kismama jelentkezett és többségük kísérővel érkezett. Célunk az volt, hogy a várandósság alatt a leendő anyukák és apukák olyan ismeretekkel gazdagodjanak, amelyekkel magabiztos szülővé válnak.

A tanfolyam első foglalkozása – ahogy korábbi tudósításunkból kiderült – a várandósságról szólt, a második alkalommal pedig a szülés volt a téma. A leendő szülők Szakács Viktória Evelin szülésznő előadásából megismerkedtek a szülés szakaszaival, megtudták, hogy mikor kell elindulni a kórházba és arról is tájékoztatást kaptak, hogy mi kerüljön a kórházba hozott táskába.

Külön előadás foglalkozott azokkal az esetekkel, amikor muszáj szikéhez nyúlni – a császármetszésről dr. Hudy Orsolya szakorvos tartott tájékoztatót. A doktornő részletesen ismertette azokat az egészségi állapotokat, problémákat, várandóssággal kapcsolatos helyzeteket, amikor az orvosoknak a császármetszés mellett kell dönteniük, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a műtéti beavatkozást csak indokolt esetben választják és óva intette a kismamákat attól, hogy kényelemből, divatból császármetszéssel akarják világra hozni gyermeküket.

Csarmasz Dóra védőnő az újszülött osztály tevékenységéről és a rooming-in jelentőségéről beszélt a tanfolyam résztvevőinek, kiemelve, kórházunkban az újszülött a nap 24 órájában édesanyjával lehet.

A második foglalkozás kiemelt témája volt a szülőszoba bemutatása. Bár az intézményünkben érvényben lévő korlátozások miatt a kismamák és kispapák ezúttal csak virtuálisan, egy videó segítségével léphettek be a szülőszobába, Zsoldos Erika szülésznő minden részletre kiterjedő filmjéből és kiegészítő magyarázatából részletesen megismerhették a szülészetet, sőt az apukák számára is tartott külön előadást, az ő szerepükről és az apás szülés „feladatairól”.

Az idei év egyik újdonságaként a kismamák és apukák külön is beszélgethettek szakembereinkkel, így azokat a kérdéseket is feltehették, melyeket esetleg a nagy társaságban nem mertek volna. Az édesapák kérdéseire dr. Uri Bence szakorvos, Csutorás Bernadett, az EFI irodavezetője és Szalay Gábor, az EFI egészségfejlesztő szakembere válaszolt. Az anyukákkal tanfolyamunk előadói és Hegyi Zoltánné főnővér beszélgetett a „kényes” témákról.

Az alkalmon a kismamáknak lehetőségük volt részt venni egy légzésgyakorlaton is, Schlakker Imréné gyógytornász segítette őket a helyes légzés elsajátításában.

A Szülésfelkészítő tanfolyam harmadik foglalkozásán az újszülöttek kerültek középpontba, az előadásokon arra fókuszáltunk, hogy az első hetekben melyek a legfontosabb tudnivalók.

Így az anyukák és apukák dr. Unger Vivien csecsemő- és gyermekgyógyász rezidenstől hasznos információkat kaptak a légzésfigyelő készülék használatáról és arról, hogy milyen tünetek, problémák esetén kell a kórházba menni a kicsivel, sőt elméleti és gyakorlati oktatást kaptak az újszülött újraélesztéséről is.

Az anyatejes táplálás fontosságára Bressel-Klein Annamária védőnő hívta fel a figyelmet, a szoptatási tanácsadó a kisbaba táplálásához gyakorlati útmutatót is adott az anyukáknak. Az első napokat segítendő, Gáncs Sándorné védőnő az újszülött gondozásához adott praktikus tanácsokat, a gyermekágyi időszak lelki oldaláról pedig Balogh- Fecser Enikő, klinikai szakpszichológus beszélt a tanfolyam résztvevőinek.

Mindannyian hangsúlyozták, nagyon fontos, hogy az első heteket az édesanya és gyermeke zavartalanul, egymásra hangolódva tölthesse, az anyukának legyen lehetősége a pihenésre és mindketten hozzászokhassanak megváltozott életükhöz.

A tanfolyam záró előadásában Domán-Mihály Barbara és Gállfy Anna kangatrénerek a baba-mama torna jelentőségéről beszéltek és rendszeres mozgásra invitálták a kismamákat.

A februári szülésfelkészítő tanfolyamon a résztvevők által kitöltött elégedettségi kérdőívek szerint a három alkalomból álló felkészítő sikeres és eredményes volt. A kismamák és kispapák a maximális pontszám 92 százalékára értékelték a foglalkozások hasznosságát, a kapott tanácsokat és úgy nyilatkoztak a kérdőíven, hogy sok új információval gazdagodtak a foglalkozásokon.

Köszönjük minden leendő édesanyának és édesapának, hogy részt vettek a tanfolyamunkon, bízunk abban, hogy tudatosabbá, magabiztosabbá váltak a foglalkozásokon hallottaktól.

Köszönjük munkatársaink részvételét a tanfolyam lebonyolításában, tudásuk átadásával, gyakorlati tanácsaikkal sok leendő szülőnek segítettek felkészülni kisgyermekük fogadására.
A következő Szülésfelkészítő tanfolyamunk várhatóan májusban indul, időpontjáról és a jelentkezés feltételeiről honlapunkon és Facebook oldalunkon adunk majd tájékoztatást.