• 8200 Veszprém, Kórház utca 1.
    • +36 88 556-000
    • info@csfk.hu

A legjobbnak járó díjat kapta védőnőnk szakmai pályázata

A 110 éves védőnői szolgálat alkalmából a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi és Szociális Képzési Szakán, június elején megtartott ünnepi ülésen adták át az egyetem által kiírt pályázat díjait. A jelenlévők a nyertesek előadásait is meghallgathatták.

A „Mit tettél a családok és gyermekek egészsége érdekében?” című felhívásra közel 40 pályamunka érkezett, ebből választotta ki a díjazottakat a szakmai zsűri. A négy nyertes védőnő egyike kórházunk munkatársa, Szentesiné Gergely Mária, akinek pályázatát az elismerésben részesülők közül is a legjobbnak ítélték.

 

Szentesiné Gergely Mária 36 éve dolgozik védőnőként, jelenleg Pécsely, Vászoly, Dörgicse, Balatonszőlős és Balatonakali településeken gondoz közel 80 családot. Mindenki Marcsi nénijének a hivatása a hobbija, munkáját magas színvonalon, mély empátiával és derűs lélekkel végzi.

Mint mesélte, az anyatejjel szívta magába a segítségnyújtás iránti elkötelezettséget, hiszen édesanyja is védőnőként dolgozott, számára pedig korán egyértelművé vált, hogy ő is ezt a hivatást választja. „Szeretek emberekkel foglalkozni, szeretek segíteni” – mondta.

Az elismerésben részesített védőnő kiemelten fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatot tudott kialakítani a családokkal, a támogató civil szervezetekkel. Mindennapos munkája mellett igyekszik szociálisan is segíteni a gondozottakat, együttműködik a Magyar Vöröskereszt balatonfüredi szervezetével, így gyakran segít az adományok eljuttatásában, aktív szervezője a szűrővizsgálatoknak és a Ringató csoportok létrehozását is szorgalmazza időről-időre.

A 110 éves védőnői szolgálat előtt tisztelgő szegedi ünnepségen kapott díjat fontos elismerésnek érzi, mint mondta, nagyon jó érzés számára, hogy ilyen visszaigazolást kapott szívvel-lélekkel végzett tevékenységéről.

Marcsi néninek gratulálunk, munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!