Nyújtsd a kezed! – őszinte beszélgetés az élet végéről és a gyászról
Megindító történetek, könnyes emlékidézések, segítő gondolatok és hasznos tudnivalók – így összegezhető Nyújtsd a kezed – segítség az út végéig című kerekasztal-beszélgetésünk. A rendezvényen kórházunk munkatársai, egyházi felekezetek képviselői, egészségügyi és gyászfeldolgozó szakemberek mondták el gondolataikat és beszélgettek a jelenlévőkkel az élet végéről és a gyászról.
Miért félünk a haláltól? Kinek, milyen feladata és felelőssége van az utolsó útja felé közeledő hozzátartozóink kísérésében? Milyen ápolást biztosíthat egy kórház az élet végén? Miben segít a hit ereje? Hogyan éljük meg gyászunkat? Többek között ezek a kérdések is felmerültek a rendezvényen, melyekre meghívott vendégeink és az érdeklődők együtt keresték a választ. A beszélgetést dr. Hornyák Lajos, Onkológiai Centrumunk osztályvezető főorvosa vezette, aki bevezetőjében arról szólt, hogy nem elég akkor beszélni a halálról, amikor szembesülünk vele, nagyon fontos, hogy érzelmileg és a gyakorlati teendőket illetően is felkészültek legyünk, arra az időszakra, amikor szeretteink életük végéhez közelednek. „Az életünk része felkészülni a halálra és a legnagyobb feladat, hogy segítsük azokat, akiket szeretünk, elkísérni az utolsó útra, és a gyászolóknak segítsünk a vigasz megtalálásában. Ehhez szeretne segítséget nyújtani rendezvényünk.”
Dr. Czinkotay Frigyes, kórházunk főigazgatója arról szólt, hogy a fejlett társadalmak egyik sajátossága a haldoklás tabusítása, az otthon történő haldoklás pedig még inkább tabu és még mélyebbre van elásva. Emlékeztetett a kórházak hármas szerepkörére, melybe a gyógyítás, a rehabilitáció és a prevenció tartozik. „Az egyház születéstől a halálig végigkíséri az emberi életet, és modern korunkban az egészségügy is részt vesz ebben, mert bár a haldoklás kísérése nem egészségügyi feladat, a halál a gyakorlatban intézményesített formában van jelen a magyar egészségügyben.” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az akut életvégi egészségügyi problémák kezelése alapvető feladata az egészségügynek, az ellátás ilyen esetekben maradéktalanul megtörténik. Amikor azonban a gyógyítás már nem lehetséges, az életük végéhez közeledő betegek ápolása, gondozása kerül előtérbe. Ha ez a feladat kizárólag az egészségügyi ellátórendszerre hárul, az nehéz helyzetet teremthet az aktív gyógyítást és rehabilitációt igénylő betegek ellátásában is.
Hol húzódnak a kórházi ellátás lehetőségeinek határai az élet végén? Valóban kórházi környezetben, szeretteiktől távol szeretnék megélni életük utolsó időszakát a betegek? – ezekkel a kérdésekkel foglalkozott előadásában Baratiné Véninger Gabriella, kórházunk ápolási igazgató-helyettese. Bemutatta, hogy egy aktív kórházi osztályon a sürgős feladatok, az egyidejűleg jelentkező betegigények, a rendelkezésre álló szakdolgozói létszám és a fizikai környezet egyaránt befolyásolják, mennyi nyugalmat és személyes jelenlétet tudnak biztosítani a betegeknek. Kiemelte ugyanakkor, hogy kórházunk a rendelkezésre álló lehetőségeket maximálisan kihasználva törekszik az intimitás és a nyugodt környezet megteremtésére, a látogatási idő rugalmas kezelésével pedig támogatja a hozzátartozók jelenlétét.
„A hozzátartozó egyszerre lehet támasz és segítségre szoruló ember. Félhet attól, hogy rosszul tesz valamit, vagy attól, hogy éppen akkor nincs jelen, amikor a legfontosabb volna. Segítünk eligazodni abban, ki adhat tájékoztatást, és hogyan tud kapcsolatban maradni az ellátókkal. A beteg kívánságait és a tájékoztatás szabályait szem előtt tartva támogatjuk a jelenlétet. Ha szeretnének részt venni a gondozási feladatokban, megmutatjuk, mit és hogyan tehetnek biztonságosan. Ez lehetőség, nem elvárás” – mondta el. Szóba kerültek az életvégi időszakhoz kapcsolódó gyakorlati kérdések is, dr. Hornyák Lajos főorvos a halál bekövetkezése utáni teendőkről és az ügyintézés menetéről adott tájékoztatást, ezzel is segítséget nyújtva a jelenlévőknek.
A résztvevők egy hospice-palliatív ellátást nyújtó intézmény tevékenységébe is betekintést nyerhettek. Dr. Udut Árpád, a Várpalotai Szent Donát Kórház orvosigazgatója mutatta be intézményük munkáját. Elmondta, hogy a 30 ágyon működő hospice-ellátás keretében az aktív gyógykezelésük befejezése után a súlyos, végstádiumú betegek komplex orvosi, ápolási és pszichés gondoskodásban részesülnek.
A haldoklás és a halál elfogadásának lelki nehézségeiről, a félelmek feldolgozásának lehetőségeiről és a hit támogató erejéről az egyházak jelenlévő képviselői is elmondták gondolataikat. Prof. dr. Janka Ferenc görögkatolikus parókus, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy nem szabad csak akkor foglalkozni az elmúlás gondolatával, ha egy hozzátartozónk haldoklik. Az életünk egésze válhat teljesebbé, ha tudatosítjuk, hogy a halál mindannyiunk életének része. François Varillon francia jezsuita atya gondolatait idézve arról beszélt, hogy a hit mélyebb értelmet adhat mindannak, aminek emberileg is van értelme – a szerelemnek, a munkának, a barátságnak és az ünnepnek –, de kapaszkodót nyújthat azokban a helyzetekben is, amelyeknek emberileg nehéz értelmet találnunk, így a szenvedés és a halál megélésében is, a halál utáni élet távlatával.
Sipos-Kinde Zsófia, református kórházlelkészünk személyes lelkészi tapasztalatairól beszélt, Kaposvári Zsuzska gyászfeldolgozás módszer specialista pedig segítő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
Meglátása szerint sokan azért félnek a haláltól, mert egy hozzátartozó elvesztése saját halandóságukkal is szembesíti őket. Mások elsősorban attól a fájdalomtól tartanak, amelyet egy szeretett személy elvesztése okozhat. „A gyász természetes emberi reakció, fontos eleme a gyászfeldolgozásnak. Az ember maga dönti el, hogy mit kezd ezzel az érzéssel: benne marad a fájdalomban, a szenvedésben, vagy átdolgozza a veszteséget és ugyan más, de teljes életet él újra. Ez nem az elhunyt elfelejtését jelenti, hanem hogy azt a külső kapcsolatot, amit a halál előtt meg tudott élni, azt most egy belső kapcsolattá alakítja.”
A beszélgetés során a jelenlévők saját, személyes emlékeiket is felidézték szeretteik haldoklásával és elvesztésével kapcsolatban. Őszinte, megindító, olykor könnyes szemmel elmondott történetek hangzottak el, amelyek meghitté tették a rendezvényt, és megmutatták, milyen sokféleképpen élhetjük meg a veszteséget.
„Bízom abban, hogy rendezvényünkkel egy apró lépést tettünk azon az úton, hogy a halál, mint tabutéma oldódjon, és mindenki tudjon egy szál gyertyát gyújtani elhunyt szerettei sírján” – mondta dr. Hornyák Lajos főorvos.
Gondolataihoz csatlakozva Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási igazgatója – aki szintén részt vett a programon – úgy fogalmazott: nagyon őszinte, tartalmas és megindító beszélgetés részesei lehettek a megjelentek.
A rendezvény legfontosabb üzenete talán éppen ez: a halálról és a gyászról beszélni nem könnyű, de fontos. Az őszinte párbeszéd, az egymás felé fordulás és a segítő jelenlét kapaszkodót jelenthet mindazoknak, akik az élet végéhez közeledő szerettüket kísérik, vagy veszteséget élnek át.
