• 8200 Veszprém, Kórház utca 1.
    • +36 88 556-000
    • info@csfk.hu

A gondoskodókról való gondoskodás is a lelki egészség része

A lelki egészség megőrzése nemcsak egyéni, hanem intézményi felelősség is – különösen az egészségügyben, ahol a betegek gondozása komoly lelki terhet róhat a szakemberekre. Ez a gondolat is központi szerepet kapott a Veszprémi Érseki Főiskola (VÉF) Lelki Egészség Világnapja alkalmából rendezett szakmai konferenciáján, amelyen kórházunk több munkatársa résztvevőként, illetve előadóként is jelen volt.

A főiskola Mentálhigiéné és Tanácsadó Intézete, valamint Egészség- és Ápolástudományi Tanszéke szervezésében megtartott rendezvény a tanszék első szakmai programja volt. A főiskolások, szakemberek, valamint minden érdeklődő számára nyitott konferencián a hallgatói lelki egészségtől a munkahelyi mentálhigiéniéig számos témáról esett szó.

Dr. Sebestyén József, a főiskola rektora nyitóbeszédében kiemelte, hogy különösen fontos a főiskola életében ez a rendezvény, hiszen ez a múlt évben indított Ápolás- és Betegellátás Alapszaknak az első szakmai napja. „A mai konferencia számunkra ennek az új képzésnek a szakmai közösségformálódását is szolgálja és jelenti, és alkalmat is kínál arra, hogy megfogalmazzuk: milyen szemlélettel kívánunk egészségügyi szakembereket képezni.” Mit jelent az egészség? – tette fel a kérdést a rektor, aki köszöntőjében a választ is megadta: „Az ember egészsége nem érthető meg kizárólag a biológiai működésének a vizsgálatával, az anatómiai struktúra ismerete még nem vezet el bennünket az ember egészségének a teljes megértéséhez. Az ember ugyanis nem egyszerűen egy biológiai organizmus, hanem testi, lelki, társas és természetesen spirituális dimenziókban létező személy, akinek az egészsége, a jóléte vagy az életminősége ezen dimenziók kölcsönhatásán alakul.”

A konferencia másik fő kérdése az volt, hogy ki gondoskodik a gondoskodóról, aki nap mint nap önmagáról lemondva szakszerűen ápolja a beteget és visszaadja emberi méltóságát? Ezzel kapcsolatban a rektor így fogalmazott: „Miközben joggal várjuk el az egészségügyi szakemberektől az empátiát, a türelmet, a felelősséget és a folyamatos szakmai készenlétet, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ők maguk is emberek. Az ápoló is elfáradhat, az ápoló is kiéghet. Ő is megtapasztalhatja a szorongást, az elmúlástól való félelmet – hiszen akár napi szinten találkozik vele –, a veszteséget, az érzelmi túlterhelést vagy a kiégés veszélyét.

A lelki egészség megőrzése ezért nem pusztán egyéni felelősség, és különösen nem kizárólag az egyén megküzdési képességének a kérdése: intézményi és szervezeti felelősség is.” Dr. Sebestyén József hangsúlyozta, a gondoskodás és az ápolás nem lehet teljes értékű, ha megfeledkezünk a gondoskodó szakemberről.

A szakmai napon dr. Szlávicz Eszter egyetemi docens, a VÉF tudományos, stratégiai és egészségügyi képzésekért felelős rektorhelyettese, két témakörben tartott előadást. A pszichodermatológiával foglalkozó szakember bemutatta, hogy a testi betegségek, és azok lelki következményei hogyan kapcsolódnak össze. Előadásában konkrét eseteket is felvonultatott, ezeken keresztül szemléltette az összefüggéseket.

Arról is szólt, hogy az orvosi gyakorlat szerint számos betegség esetében fontos szerepet játszhatnak a testi és lelki folyamatok kölcsönhatásai. Példaként említette a gyomor- és bélrendszeri megbetegedéseket, a táplálkozási zavarokat, a szív- és érrendszeri kórképeket, valamint a nőgyógyászati problémákat, a fájdalomszindrómákat és nem utolsósorban az onkológiai megbetegedéseket. Előadásának második felében a főiskola hallgatóihoz szólt, ismertetve, hogy az intézményben mely kollégák foglalkoznak a mentális egészséghez kapcsolódó tanácsadással, és milyen esetekben tudnak segítséget nyújtani.

Dr. Rácz Zsuzsanna pszichiáter, kórházunk főorvosa a lélekerőről beszélt. „Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod” – ezzel a szemléletes gondolattal ismertetett két módszert, mely segít a belső erőforrásaink mozgósításában. Az egyik módszer a meditáció, melyből egy rövid gyakorlati élményt is nyújtott a hallgatóságnak, a másik pedig a mozgás.

A szakember kiemelte, mindkettő hasonló élettani alapokon nyugszik, a meditáció és a mozgás során ugyanazok a neurotranszmitterek, azaz ingerületátvivő anyagok szabadulnak fel és egymáshoz nagyon hasonló agyi változásokat idéznek elő. A mozgás jelentőségéről szólva a pszichiátriai gyógytornát, a medikális fitneszt, valamint a meditatív táncot és ezek pozitív hatásait mutatta be, de beszélt az aerob mozgásformákról, a HIIT edzésről, a hosszabb ideig tartó izommunkáról és a táncról is.

A konferencia az érzelemszabályozás lehetőségeitől és a barátság testi-lelki egészségben betöltött szerepétől a pozitív munkahelyi légkör megteremtéséig és a veszélyes személyiségek felismeréséig számos témát érintett. Az előadók az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tanácsokkal is segítették a résztvevőket. A rendezvény üzenete túlmutatott az egyéni lelki egészség megőrzésén: arra is felhívta a figyelmet, hogy a másokról való gondoskodás mellett önmagunkra és a bennünket támogató közösségre is figyelnünk kell.