Őszintén a halálról és a gyászról
A temetőket járjuk ezen a hétvégén. Koszorút, virágot viszünk, mécsest gyújtunk elhunyt szeretteink sírjánál. És emlékezünk, gyászolunk. Felidézzük a szép emlékeket, hozzátartozóink elveszítésének fájdalmát, a ránk hagyott tudást, hagyományt és mindazokat az érzéseket, melyek elhunyt hozzátartozóinkhoz, ismerőseinkhez fűznek.
Ezen érzések megélését is segítette az a kerekasztal beszélgetés, melyet kórházunk Egészségfejlesztési Irodája szervezett Elfogadni az elfogadhatatlant címmel október 30-án.
A Csillag-teremben összegyűlteket dr. Hornyák Lajos, az Onkológiai Osztály osztályvezető főorvosa köszöntötte, aki arról beszélt, a halál természetes jelenség életünkben, és bár tragédiaként élik meg a hozzátartozók, az élőknek tovább kell élniük. Hangsúlyozta a család, Isten és a civil szervezetek segítségnyújtásának fontosságát, melyek hozzájárulnak a gyász feldolgozásához. A főorvos a haláltól való félelemről, a méltóságteljes halálról, a gyászszoba fontosságáról is szólt köszöntőjében.
A beszélgetésen Csutorás Bernadett, az Egészségfejlesztési Iroda munkatársa, a rendezvény szervezője, a gyászolás régi és új hagyományait elevenítette fel. Felidézte a hagyományban élő szokásrendszert, melyek fogódzót adtak a gyászolónak, hangsúlyozta a társas kapcsolatok segítő hatását és beszélt a gyászfeldolgozás mai jellemzőiről: a csendes, befelé forduló gyászmegélésről, a gyász virtuális térbe történő „kihangosításáról”, a halotti szokások ismeretének hiányáról és a lélekhit elvesztésének nehézségéről.
A gyász szakaszairól és a különböző gyászreakciókról Tölgyesi Hajnalka pszichológus, az Egészségfejlesztési Iroda munkatársa tartott előadást. Mint mondta, a gyászfeldolgozás több szakaszra bontható a veszteséget megelőző gyásztól – melyet az előre látható haláleset idején élünk át -, egészen az adaptációig, amely elvezet ahhoz az állapothoz, hogy az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy a gyászoló emellett képes a megfelelő életvitelre.
Kiemelte, bár a gyász egyes szakaszait lineáris folyamatként értelmezik, sokszor ez hullámzó, gubancos érzés, melyet mindenki másként él meg. A pszichológus beszélt a komplikált gyászreakció fajtáiról és ennek különböző tüneteiről és azt hangsúlyozta, a gyász feldolgozása olykor nagyon nehéz, de segítséget nyújthat ebben, ha a gyászoló szakember segítségét kéri.
A kerekasztal beszélgetésen a legfájóbb veszteség is szóba került: amikor a szülő veszíti el gyermekét. Zsolnai Tímea gyászterapeuta saját életéről mesélt ezzel kapcsolatban, hiszen rövid időn belül több családtagját – köztük fiatal fiát – is elveszítette. Mint mesélte, számára a másik gyermeke és az alkotás nyújtott segítséget, a művészetben találta meg a vigaszt és ezzel nemcsak önmagának, de más gyászolónak is segített feldolgozni a veszteséget.
A művészetterápiát saját magán próbálta ki és tapasztalatai szerint az alkotás segít a fájdalom leküzdésében. Azt javasolta, bármely alkotó folyamatot is próbáljunk ki – legyen az a zenébe feledkezés, festés, versírás vagy kézműves tevékenység -, engedjük fájni szeretteink elvesztését és engedjük, hogy lelkünk megtalálja azt a módszert, mellyel enyhíthetünk a fájdalmon.
A rendezvényen a gyászfeldolgozás egyéb technikáiról is szó esett, Valler Ilona, kórházunk ápolási igazgató-helyettese, aki évtizedeken keresztül egy hospice szolgálat koordinátoraként dolgozott azt javasolta, ne fojtsuk el érzelmeinket és adjunk időt magunknak a veszteség feldolgozására. Fejezzük ki nyugodtan érzéseinket – nem baj, az sem, ha egy férfi sír – és éljük meg a gyászrítusokat úgy, ahogy szeretnénk, ne befolyásoljanak bennünket a külső elvárások.
AZ Elfogadni az elfogadhatatlant című eseményről természetesen nem hiányoztak az egyházak képviselői sem, Sipos-Kinde Zsófia református lelkész és Tamás Zoltán katolikus pap, intézményünk kórházlelkészei arról beszéltek, hogy az hit és az egyház miként segíthet a halál elfogadásában és a gyász feldolgozásában. Mint mondták, feladatuk kísérni a haldoklókat és gyászoló családjukat, segíteni a gyász feldolgozásának folyamatát és közben hitet tenni a feltámadás és az örök élet reménysége mellett.
A beszélgetésen résztvevők saját érzéseiket és megoszthatták a jelenlévőkkel és azzal a megnyugtató üzenettel távozhattak, hogy a gyászfolyamat mindenkinél egyedi és különböző ritmusban zajlik, hogy az önmagunkhoz való türelem és a saját igényeinkre való figyelés természetes és segítő hatású és nem kell mások elvárásaihoz igazodnunk. A szakemberek egyetértettek azzal, hogy az emberi kapcsolataink fenntartása, a hit felé fordulás, egy pszichológus segítsége vagy az alkotásba feledkezés egyaránt támogathat bennünket fájdalmunk enyhítésében és elhunyt szeretteink emlékének megőrzésében.
