PATOLÓGIAI OSZTÁLY

Kórszövettani leletezés

A patológus munkájának túlnyomó részét kórszövettani leletezéssel – ún. szövettani diagnosztikával (hisztológia − szövettan) tölti. Ez a szövetek mikroszkópos nagyítás mellett történő értékelését jelenti. Minden olyan szövetet, amit orvosi eljárás során távolítanak el, a patológus vizsgál meg. Így a napi rutintevékenység legnagyobb részét a szövettani diagnosztika, a manuális vagy endoszkópos szakmát művelő kollégák által küldött biopsziás vagy műtéti preparátumok leletezése alkotja. Ez a mindennapos szövettani diagnosztika számos kiegészítő vizsgálómódszert is magában foglal, első helyen a különleges festési eljárásokat és az immunhisztokémiai vizsgálatokat. Ezek ma nélkülözhetetlen kiegészítői a patológia eszköztárának: differenciáldiagnosztikai kérdések eldöntését, kórokozók diagnosztizálását, daganatok tipizálását, tumorok prognosztizálását, a minél inkább testre szabható kezelések tervezését stb. teszik lehetővé.

Intraoperatív vizsgálatok

Az intraoperatív fagyasztásos vizsgálatoknál a patológus felkészültségén, bölcsességén, véleményén, diagnózisán múlhat a beteg sorsa. Ez talán az egyik legnehezebb része a mindennapi munkának, amikor nincs idő kiegészítő vizsgálatokat végezni, hanem azonnal kell dönteni: rossz- vagy jóindulatú-e az adott elváltozás; kell-e tovább operálni vagy sem.

Specializálódó szakterületek

Az orvostudomány egészéhez hasonlóan a patológia is specializálódik: bizonyos szakterületeket hagyományosan, hosszú évtizedek óta speciálisan képzett patológusok művelnek, ilyen pl. a neuropatológia vagy a bőrpatológia, amelyek az idegrendszer, illetve a kültakaró elváltozásait vizsgálják, értékelik.  Az utóbbi évtizedben a molekuláris genetikai módszerek és a rájuk épülő alapkutatás eredményeinek gyakorlatba való átültetése szükségessé tette azt, hogy az általános patológián belül bizonyos szakterületek esetében speciális tudással bíró szakorvosok állítsák fel a különféle diagnózisokat. Ilyen szakterület például a hematopatológia és a lágyrészdaganatok patológiája, vagy az onkopatológián belül pedig a vese és az emlő diagnosztikája.

Az utóbbi években, évtizedben a citológia önálló szakmává nőtte ki magát, nem véletlenül: egészében is külön szakterület. Óriási jelentősége van a különböző szűrővizsgálatokban, a preoperatív, és sokszor az intraoperatív diagnosztikában. A fiatal patológus nemzedék számára rendkívül vonzó terület, mert a legtöbb helyen a patológus maga veszi a mintát – többnyire külön aspirációs citológiai rendeléseket szerveznek meg, így lehetőség adódik a betegekkel való közvetlen találkozásra (klinikai patológia).

Posztmortális patológiai vizsgálatok

A boncolás olyan eljárás, amely a betegségben elhunytak testének elváltozásait vizsgálja. A boncolások egy része mellőzhető, ha a klinikus és a patológus együtt dönt arról, hogy a posztmortális vizsgálattól nem várható új, lényeges megállapítás. A boncolások elvégzésének akkor van legnagyobb haszna, értelme, ha a klinikus kollégák ezt konzultációnak tekintik, ha a kórbonctani lelet összefoglalásakor személyes megbeszélés folyik a klinikus és a patológus között. Így nem a beteg testének szükségtelen további háborgatása a cél, hanem az, hogy a klinikai gyakorlatba újra „visszaforgatott tőkeként” kerüljön az információ a beteget közvetlenül ellátó orvos arzenáljába.